- Azt szeretnénk, hogy mindenki kedveljen minket.
- Mindig túlzásba visszük a bocsánatkérést.
- Szomjazzuk a megerősítést.
- Hagyjuk, hogy mások előnyt kovácsoljanak belőlünk.
- Bűnösnek, gonosznak érezzük magunkat, ha határokat szabunk.
- Félünk a konfliktusoktól.
- Mindig szabálykövetők voltunk.
- Úgy gondoljuk, az önmagukkal való törődés nem kötelező, hanem opcionális.
- Feszültek vagyunk, szorongunk.
- Nagyon magas elvárásokat támasztunk magunkkal szemben, a tökéletességre törekszünk.
- Mindig az utolsó helyre soroljuk magunkat, és fogalmunk sincs róla, hogyan kérjük másoktól azt, amire szükségünk van.
- Nehezen viseljük a kritikát.
- Úgy gondoljuk, saját szükségleteink, érzéseink, véleményünk és ötleteink nem olyan fontosak, mint másokéi.
- Mindent meg akarunk oldani, nem szeretjük látni, hogy másoknak fáj valami, félnek valamitől vagy kényelmetlenül érzik magukat.
Minél több jellemző ránk a fentebb felsorolt állítások közül, annál nagyobb a valószínűsége, hogy mi is azok közé tartozunk, akik feladták önmagukat, és csak másokért, másoknak tetsző módon élnek. Mint azonban azt Sharon Martin pszichoterapeuta hangsúlyozza a psychologytoday.com-on megjelent cikkében, nem lehetetlen megváltozni. Ehhez viszont az kell, hogy újragondoljuk látásmódunkat, és észszerűen meg tudjuk határozni, mire van magunknak szükségünk és mire másoknak.
Ugyanolyan fontosak vagyunk, mint mások
Elsőként meg kell értenünk: az, hogy foglalkozunk magunkkal, nem önzés, nem luxus, hanem elengedhetetlen dolog. Törődnünk kell érzelmi, mentális, spirituális és fizikai igényeinkkel, különben megbetegszünk, stresszesek leszünk - figyelmeztet Martin, aki azt tanácsolja, naponta legalább egyszer kérdezzük meg magunktól, hogy hogy vagyunk, mire van szükségünk, és annak megfelelően cselekedjünk.
Ugyancsak fontos időnként emlékeztetni magunkat, hogy nem mindenkinek a véleménye számít. Ha nem akarunk szép lassan beleőrülni abba, hogy mindenkit boldoggá akarunk tenni és mindenkinek meg akarunk felelni, inkább tiszta fejjel mérlegeljük, kivel kell valóban foglalkozni és kivel nem. Sőt, azt se felejtsük el, hogy egy egészséges kapcsolatban az effajta törődésnek kölcsönösnek kell lennie, tehát nemcsak nekünk van feladatunk, a másiktól is elvárhatjuk ugyanezt.
Érdemes a konfliktusokra is másként tekinteni, szögezi le Martin. A legtöbben nem szeretnek vitába keveredni, egyenesen menekülnek az összezördülések elől, hiszen nem akarják, hogy a nézeteltérés aláássa a kapcsolatot, hogy a másik mérges legyen rájuk, elhagyja őket. Összekülönbözni azonban egészséges módon is lehet, mellőzve a kiabálást, szitkozódást, a másik megfélemlítését. Sőt, az olyan vitáknak, ahol a felek tisztelettel fejezik ki érzéseiket, gondolataikat, és arra törekszenek, hogy jobban megértsék egymást, és minél hamarabb megoldják a nehézségeket, fontos helye van a kapcsolatokban. Ha elkerüljük a konfliktusokat, háttérbe szorítjuk saját szükségleteinket, érzéseinket, vágyainkat, ezzel pedig megtagadjuk magunkat, annak súlyos fizikai és lelki tünetei is lehetnek idővel.
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
Végül, de nem utolsósorban a változáshoz elengedhetetlen, hogy elhiggyük, számítanak az érzéseink, ötleteink, véleményünk. Amikor nem vagyunk tisztában azzal, kik is vagyunk valójában, és mi az, ami számít nekünk, könnyű félretolni magunkat, és másokat előtérbe helyezni. Ez a hiedelem gyakran olyan téves, negatív visszajelzéseken alapszik, amelyeket még gyerekkorunkban kaptunk szüleinktől, felnőttkorunkig pedig újra és újra megerősítjük azokat magunkban bizonyos tapasztalatok okán. Nem véletlen tehát, hogy sokat és folyamatosan dolgozni kell azon, hogy minden téves gondolatot kisöpörjünk a fejünkből. Martin azt javasolja, mantrázzuk mindennap, hogy "az érzéseim és a véleményem számít", ezzel pozitív mederbe tereljük a magunkról alkotott képet.
"Kezeljük magunkat úgy, mint egy értékes embert. Ha nem tudjuk biztosan, hogyan kell ezt csinálni, gondoljunk bele, hogyan viselkedünk másokkal, és kezdjünk el ugyanúgy hozzáállni önmagunkhoz is" - így a pszichoterapeuta.
Legjobban: