„Ha elfogadjuk, a halál lehet a legnagyobb tanítónk” – nyilatkozta Simran Malhotra baltimore-i orvos. A több évtizede a palliatív ellátás és hospice területén dolgozó szakértő szerint a közelgő halál képes megkérdőjelezni a prioritásainkat. Számára a palliatív ellátásban végzett munka inspiráló tapasztalat, egyben erőteljes emlékeztető, hogy mi számít igazán az életben.
A hospice ellátásban dolgozó orvost különösen izgatja, mi az, aminek igazi jelentősége van az emberek számára az életükben. Szinte minden páciensét megkérdezi arról, hogy mi okoz örömöt neki, és mi a legfontosabb a számára. Tapasztalatai szerint minden embernek más-más története van, de életük végéhez közeledve a válaszok alapján közös dolgok rajzolódnak ki: többnyire ugyanazt sajnálják. Ezek közé tartozik az, hogy nem töltöttek több időt a szeretteikkel (beleértve, hogy valamilyen jelentéktelen nézeteltérés miatt éveket vesztegettek el), hogy túlzásba vitték a munkát, ami annak az időnek a rovására ment, amit önmagukra vagy a családjukra fordíthattak volna. A harmadik dolog, amit a páciensek a leggyakrabban megbántak, hogy mások elvárásainak megfelelően éltek, és nem volt elég bátorságuk megélni a szenvedélyeiket és vágyaikat.
Jól kellene meghalni
Malhotra szerint ezek a tapasztalatok arra tanítanak bennünket, hogy szánjunk időt a szeretteinkre, és ne vegyük természetesnek, hogy mellettünk vannak. Bár a munka és a mindennapi élet eseményei kétségtelenül sokfelé rángatnak bennünket, a rendszeres önvizsgálat segíthet abban, hogy megállapítsuk, megfelelően osztjuk-e be az időnket és az energiánkat. „Soha nem fogjuk megbánni, ha szünetet tartunk a munkában, hogy időt töltsünk a családunkkal, vagy olyasmit csináljunk, ami élvezetet jelent. Azt viszont lehet, hogy megbánjuk, ha túl sokat dolgozunk és lemaradunk az élet varázslatos pillanatairól” – állítja az orvos.
A szakember szerint ezért nem csak a szeretteinkre és a környezetünkre kell időt fordítani, hanem önmagunkra is. Szerinte fontos, hogy hűek maradjunk önmagunkhoz és ne hagyjuk, hogy mások diktálják, hogyan éljük az életünket. Sokkal boldogabban tekinthetünk vissza egy hitelesen megélt életre, még akkor is, ha az nem volt mindig könnyű – állítja.
Érzelmek az elmúlás előtt
Nem csoda, hogy a betegek számára a félelem, a szorongás és a szomorúság gyakori érzelem. Ugyanakkor állítja: a remény a legdominánsabb érzelem, amit az emberek átélnek az elmúlás előtt. Sokan az ismeretlentől való félelmükről beszélnek, vagy a családjukkal kapcsolatos aggodalmukról, a lehetséges fájdalmak miatti szorongásukról, illetve a világ és a szeretteik hátrahagyása miatti szomorúságukról.
„Láttam olyan betegeket, akik bénító tünetektől szenvedtek: légzési nehézségektől, társadalmi elszigeteltségtől, függetlenség elvesztésétől. Mégis az egyetlen dolog, amibe mindannyian kapaszkodtak mindazok ellenére, amin keresztülmentek, az a remény volt. Hogy van esély arra, hogy meggyógyuljanak” – mesélte Malhotra. Állítása szerint a palliatív ellátás során tapasztaltak megmutatták számára, hogy különbözőségeink ellenére mennyire hasonlítunk egymásra: életünk végén mindannyian ugyanazt akarjuk. Megszabadulni a fájdalomtól, a szenvedéstől, és azok körében lenni, akiket szeretünk. Aztán békésen meghalni a saját ágyunkban.
A mindennapok során gyakran az anyagi javak megszerzésére hajtunk. A jelenben ugyan ezek fontosnak tűnhetnek, de amint arról Malhotra beszámolt, páciensei életük végén nem ezekre a legbüszkébbek. A személyes jelentőségű tárgyak azonban ilyenkor új értelmet nyerhetnek. Ilyenek például a megírt levelek, a fotók, videók, hangfelvételek, amelyek lehetővé teszik, hogy úgy érezzük, nem fognak elfelejteni bennünket, mert hátrahagyunk valamit.
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
Mire a legbüszkébbek a haldoklók?
Az orvos tapasztalatai szerint a személyes kapcsolatokra – a gyermekeikre vagy az unokáikra –, illetve a szeretteik teljesítményére a legbüszkébbek a betegek az életük vége felé.
Ahogy közeledik a betegek halála, úgy változnak az utolsó szavaik – a beteljesülés érzése alapján. Míg az idősebb betegek gyakran osztják meg vele, hogy megnyugodtak és jó életet éltek, a fiatalabb pácienseknél azonban ez nem így van. Ők általában arról beszélnek, hogy nem állnak készen a halálra, hogy még sok mindent kell megélniük. Malhotra szerint ezt nem az életkorbeli különbségek okozhatják, sokkal inkább a befejezetlenség érzése. Az időseknek több idejük volt élni, a fiataloknak viszont még életük java hátra van, ezért lehet nehezebb számukra megbékélni saját halandóságukkal.
Ez is érdekelheti
A halál elfogadásához az is fontos, mi mit mondunk az eltávozóknak. Ilyen helyzetben nem könnyű a megfelelő kifejezéseket megtalálni. A szakorvos szerint a legegyszerűbb szeretetteljes szavaknak lehet a legnagyobb hatásuk. „A ’szeretlek, köszönöm, kérlek, bocsáss meg, a megbocsátok neked’ szavak az utolsó pillanatokban rengeteget jelenthetnek, és saját bőrömön tapasztaltam, hogy ez mennyit számít” – tette hozzá.
Legjobban: