Anyáinktól örökölhetjük a depressziót?

HáziPatika

Az agy - depresszióért is felelős - kortolimbikus rendszerét sokkal nagyobb eséllyel öröklik a lányok anyjuktól, mint az öröklés bármely más esetében - ez derült ki egy 35 családdal végzett kutatásból.

A depresszió anyai ágon öröklődik?

Korábbi kutatások embereknél jelentős kapcsolatot mutattak ki anyák és lányok között a depresszió tekintetében, állatok esetén pedig arra láttunk számos bizonyítékot, hogy a nőstények születés előtti stresszes állapota kihatással van a lánygyermekek agyának érzelemfeldolgozó területeire. Ez az első olyan kutatás, nyilatkozta Fumiko Hoeft, a tanulmány szerzője, amely összekapcsolja a két kutatási ágat.
Hippokampusz, kortolimbikus rendszer, depresszió, öröklődés, anya-lánya, gének, agy, születés, terhesség, öröklés
Igaz lehet, hogy a depressziót az anyukától öröklik a lányok?

Ki a felelős a depresszióért?

Mindez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az anyák felelősök lányaik depressziójáért, hiszen annak számos tényezője van - az apai gének mellett a társadalmi környezet vagy az élettapasztalatok is. Azonban ez az első olyan kutatás, amely összefuttatja egy témában az állati és emberi klinikai tapasztalatokat is - és egyúttal rámutat arra, hogy az emberi kortolimbikus rendszer főként női ágon öröklődik.

A depresszió 11 jele

A major depresszió, vagy közismert nevén depresszió természetesen nem azonos azzal a hangulati nyomottsággal, amelyről az első kávé után panaszkodunk a hideg januári reggeleken a munkahelyünkön. Honnan tudjuk, hogy csak hangulatingadozásról vagy depresszióról van szó?

A kortolimbikus rendszerbe tartozik az amygdala (mandulamag), a hippokampusz, az elülső cinguláris kéreg és a ventromediális prefrontális kéreg. Hoeft ezen területeket és ezek szürkeállomány-mennyiségét vizsgálta MRI-szkennerrel. A kortolimbikus szürkeállomány mennyisége és az ezek közti kapcsolat láthatóan erősebb volt anyák és lányok között.

Hoeft szerint ezen tanulmány azért is izgalmas, mert nemcsak hogy jobban megérthetjük a depresszió kialakulásának körülményeit, hanem mert minden idegi problémának, legyen az szorongás, autizmus, skizofrénia vagy diszlexia, van generációról generációra öröklődő mintázata.

A kutatócsoport most olyan kísérleteket kíván elvégezni, amelyek révén jobban átláthatjuk a születés előtti és utáni állapotok kihatását az agyi struktúrára.

A tanulmány a Journal of Neuroscience szaklapban jelent meg. Forrás: Sciencedaily.com

Értékelje a cikket!

Kedves Doktor Úr/Nő! Nemrég összeszedtem egy hányós-hasmenéses vírust, van-e összefüggés azzal, hogy esetleg ettől lehet-e az agyzsibbadás (szinte mindenhol érzem)?! Mit tanácsol, érdemes lenne orvoshoz fordulni ezzel a tünettel? Lehet magas vérnyomástól? Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelt Kérdező! A fenti panaszok miatt átmenetileg kialakulhatott folyadékhiányos állapot, mely okozhat fejfájást, szédülést. A gyulladás lezajlása után a panaszok is elmúlnak. Fejfájást, szédülést számos tényező okozhat, látásproblém...

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

február 10. - február 16.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
37 200
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+6, +11 °C
Minimum:
+4, +9 °C

Hazánkban szerdán délelőtt borult lesz az ég, országszerte számítani kell esőre, záporesőre.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag