„Ittam és buliztam” – a 9. hónapban tudta meg, hogy terhes

A húszéves nő azt hitte, haldoklik, ezért kórházba szállították, ahol nem várt hírt közöltek vele.

A kórházban derült fény a várandósságára. Az édesanyja, de még ő saját maga sem hitte el – írja a Mirror. Tawana Musvaburi 2023 februárjában szülte meg kislányát, Rivert, mindössze négy héttel azután, hogy fény derült a terhességére.

ultrahang vizsgálat, terhes, terhesség
Az ultrahangvizsgálaton derült fény arra: anya lesz. Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

Semmi nem utalt a terhességre

Az angliai Buckinghamből származó nő egy reggel olyan fájdalomra ébredt, hogy képtelen volt kikelni az ágyából, így felhívta az édesanyját, aki azt javasolta, hogy menjen kórházba. Tawanát a kórházban ultrahanggal is megvizsgálták, a felvételen pedig egy nyolchónapos magzat képe volt látható.

A nő először nem akarta elhinni, amit látott, mivel – elmondása szerint – nemhogy hízott volna az azt megelőző hetekben, de még fogyott is. Emellett semmilyen más – terhességre utaló – tünetet nem tapasztalt. Mikor közölte családjával a hírt, még a saját édesanyja sem hitt neki.  

"Végig ittam és buliztam, és egyáltalán nem tudtam, hogy terhes vagyok. Amikor a nővér közölte velem, hogy nyolc hónapos terhes vagyok, arra gondoltam, ez nem lehet az én babám, nem tudtam elfogadni. Nem szerettem volna gyereket, megrémültem" – idézte fel a mára már több mint egyéves kisgyerek anyja.

„Miután két héttel később a terhességem híre leülepedett a fejemben, a testem mintha elkezdett volna felzárkózni, ami segített elfogadni a dolgot.”

Mint a fiatal édesanya mondja, eleinte megterhelő volt az anyaság, de gyorsan belerázódott a szülői létbe. „Depressziós voltam, mert nehéz volt elfogadni, hogy mennyire és milyen gyorsan megváltozott az életem. Most már tökéletesen megvagyunk és imádok anyuka lenni.”

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.