Kiderült, mi a demencia ellenszere

Védhet a demenciától, illetve lassíthatja a kialakulását a nagy háztartás és a családi kötelékek - állítják ausztrál kutatók.

Mi is pontosan a demencia? Milyen tényezők állhatnak a kialakulása mögött?

"Azon kevés faj egyike vagyunk, amely az évezredek során alkalmazkodott ahhoz, hogy kiterjedt családi csoportokra támaszkodjon. A kis közösségekben általában rendszeres étkezési idők vannak, beszélgetés, az emberek ellenőrzik, bevette-e a családtag a gyógyszereit, ösztönzik a rendszeres tevékenységet" - fogalmaz Maciej Henneberg, a PLOS One című folyóiratban megjelent tanulmány vezető szerzője az Adelaide-i Egyetem közleményében .

nagy család, családi kötelékek, családi ebéd
A széles körű családi kötelékek ademenciamegelőzésében is hasznosak lehetnek. Fotó: Getty Images

Az ausztrál egyetem kutatói több mint 180 ország 60 évesnél idősebb lakosai életszínvonalának változásait elemezték vizsgálataik során. Azt találták, hogy a családban élők körében kisebb valószínűséggel alakult ki demencia, mint az egyedül élőknél, tekintet nélkül más tényezőkre, köztük az életkorra vagy az urbanizációra. A tanulmány bizonyította, hogy a közösségben élés gyakorlati előnyökkel jár.

"Ez az elköteleződés - amennyiben pozitív - serkenti a gyakran kötődéshormonnak is hívott oxitocin termelődését, melyről kimutatták, hogy előnyösen hat az egészségre azzal, hogy védi a szívet és az érrendszert, amely az úgynevezett vaszkuláris demenciával függ össze. Ezáltal lassíthatja is a demencia kifejlődését" - tette hozzá Henneberg. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a világon több mint 55 millióan élnek demenciával. A demencia a hetedik leggyakoribb a halálokok között.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyek főképp a középső tájakon helyenként szétterülhetnek. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!