Éjszakai baglyok figyelem, hízásveszély!

A Pennsylvania Egyetem szakemberei arra hívják fel a figyelmet, hogy minél később fekszik le valaki, annál nagyobb az esélye a súlygyarapodásra, mivel míg a többiek alszanak, az éjszakai baglyok még hajnalban is nassolnivaló után kotorásznak.

Amint arról a című szaklapban közzétett tanulmányt készítő Andrea Spaeth, az Egyetem pszichológia tanszékének doktorandusza beszámolt, egy alváslaboratóriumban végzett kutatás kimutatta, hogy azok az alanyok, akiket hajnali négyig ébren tartottak (az ilyen típusú ébrenlét jellemző az ún. éjszakai bagoly típusú emberekre), több mint 550 extra kalóriát vettek magukhoz a késői órákban, ráadásul az éjjeli nassolás során általában az átlagosnál zsírosabb ételeket választottak. Így aztán nem csoda, hogy ezek a kísérleti alanyok öt nap alatt jóval többet híztak, mint azok, akiket hagytak időben elaludni.

Dr. W. Christopher Winter, a charlottesville-i Martha Jefferson Alvásközpont orvosi igazgatója kifejtette, hogy az éjszakai nassolás egy hormonális változás eredménye, ami azoknál a személyeknél jelentkezik, akiktől megvonják az elegendő alvást. Náluk ugyanis megemelkedik a ghrelin nevű éhségjelző hormon szintje, miközben lecsökken a leptin szintje, azaz azé a hormoné, mely azt jelzi az agynak, ha az ember már jóllakott.

A kísérlet során a szakemberek nagyjából 200 embert kísértek figyelemmel öt napot át, amely időszak alatt állandón ébren tartották őket hajnal négyig, és utána is csak négy óra alvást engedélyeztek számukra. Eközben az alanyok annyit ehettek, amennyit csak akartak, amit a kutatók folyamatosan rögzítettek. Az eredményeket a szakemberek összevetették a kontrollcsoportéval, ahol a résztvevők annyit aludhattak, amennyit csak akartak, és kiderült, hogy míg utóbbiak étkezési szokásai nem változtak a korábbiakhoz képest, az alvásmegvonásban szenvedők este tíz és hajnali négy óra között rengeteg extra kalóriát vettek magukhoz, ráadásul ezeket is főleg zsíros ételekből.

Dr. Winter a fentiek fényében mindenkinek, aki törekszik súlyát kontroll alatt tartani, azt javasolja, hogy ha csak teheti, igyekezzen napi 7-8 órát aludni, ha pedig erre nincs lehetősége, fordítson különös figyelmet arra, hogy a késői órákban mit és mennyit eszik, és próbálja tudatosítani magában, hogy ilyenkor valójában nem éhes, csupán a hormonjai tréfálják meg.

)
Tiszta levegő (X)

A frontérzékenyek nálunk gyógyulnak!

Fejfájás? Vérnyomás? Fáradtság? Sok stressz?
Frontérzékeny lehet!
Fejfájás? Ingadozó vérnyomás? Rosszullétek? Szédülés? Álmatlanság? Fáradékonyság? Feszültség? Sok stressz?
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával! Fejfájás? Vérnyomás? Rosszullét? Fáradtság? Idegesség? Sok stressz?
Headache illustration
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30, +40 °C
Minimum: +16, +24 °C

Megnövekszik a felhőzet, de napos időszakok is lesznek. Egy hidegfront mentén délutántól nyugat felől egyre többfelé számíthatunk záporra, zivatarra. Keleten még marad a hőség. Megerősödik, helyenként viharossá fokozódk a délnyugati szél, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30, 40 fok között alakul. Pénteken eleinte a hőség jelenti az igénybevételt, majd egy érkező hidegfront miatt fokozódik a terhelés. Erős fejfájás, migrén jelentkezhet, romolhat a keringési rendszer betegségeivel küzdők és a szívbetegek állapota. A kinti programok során az esernyőkre is szükség lehet. A légszennyezettség közepes, kissé csökken. A légnyomás gyengén emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások: