Alvás közben is tanulhatunk

Kövessen minket!

A legújabb kutatási eredmények szerint agyunk alvás közben is képes lehet új ismeretek elsajátítására.

Izraeli tudósok különböző zenei hangokat játszottak le bizonyos illatok kíséretében az alvó önkénteseknek és rájöttek, hogy a résztvevők akkor is érzik az illatot, amikor csak a hangot hallják önmagában, függetlenül attól, hogy ébren voltak, vagy éppen aludtak.
A Weizmann Tudományos Intézet szakértői szerint ez is bizonyítja, hogy az emberek alvás közben is képesek új ismeretekre szert tenni, és hogy az alvás közben megszerzett tudás éber állapotban tudat alatt befolyásolhatja a viselkedést.

A kutatás vezetője, Anat Arzi a jövőben tovább szeretné folytatni az alvó és kómában lévő emberek agyi folyamatainak vizsgálatát.



"Most, hogy tudjuk, hogy a tanulás alvás közben sem jelent problémát agyunknak, szeretnénk többet megtudni a tudattalan tanulási folyamatokról - vagyis, hogy alvás közben mit tudunk megtanulni és mit nem" - nyilatkozta Arzi.

A kutatás részletes leírása a Nature Neuroscience című tudományos szaklap augusztusi számában olvasható.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+2, +8 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt pár órára kisüt a nap, északnyugaton kezdődik erősebb felhősödés, de csapadék még nem alakul ki.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag