A reflux is okozhat rossz alvást

Gyomorégésen kívül horkolást, sőt, akár pánikkal járó, éjszakai légzési nehézséget is okozhat a reflux. Lássuk, miként függ össze a két, első ránézésre egymástól független jelenség.

Milyen következményekkel járhat a kialvatlanság? Részletek itt.

Az alvás összetett folyamat, amely alatt az ébrenléthez képest másféle agyi tevékenység zajlik. Megfelelő időtartama, felépítettsége nappali teljesítményünk, koncentrációképességünk és kiegyensúlyozott érzelmi életünk záloga. Az éjszaka folyamán alvásunk mélysége változik, a különböző alvásstádiumok, így a mélyülő, majd ismét felületesebbé váló periódusok, illetve az úgynevezett REM alvás (gyors szemmozgásokkal jellemzett alvásszakasz), meghatározott sorrendben követik egymást. Az alvásstádiumok elrendeződése, megfelelő időtartama és aránya nemcsak memóriánk, hanem mindennapi hangulatunk, jó közérzetünk és intellektuális működésünk meghatározója is.

Mikroébredésekhez vezethet a túl sok sav

Alvás alatt természetesen eltérő módon reagálunk a külső vagy belső (szervezetből érkező) ingerekre. Igaz ez az alvás alatti légzésre is, amely összetett idegrendszeri szabályozás alatt áll. Alvás alatt a légzésszabályozás lassabban tud reagálni az olyan változásokra, mint például a légutakat érintő irritáció, amelyet előidézhet a savas gyomortartalom regurgitációja. Az ebben az állapotban reflexszerűen megjelenő köhögést alvás alatt úgynevezett mikroébredések , rövid ideig tartó, csak az agyi elektromos tevékenység vizsgálata során regisztrálható ébredések előzik meg. Az ismétlődő savas regurgitáció és köhögés gyakori mikroébredésekhez vezet, emiatt nem alakul ki megfelelő mennyiségű mélyalvás, ami napközbeni fáradtsághoz, álmossághoz vezet.

A reflux is okozhat rossz alvást
A sav ismétlődő visszaáramlása mikroébredésekhez is vezethet

Szívtáji panaszok hátterében is állhat

Az alvás alatti légzéskimaradás és savas regurgitáció között egyértelmű összefüggés mutatható ki. "Alvási apnoe során az egyre fokozódó negatív mellkasi nyomás elősegíti, hogy a gyomortartalom pulzálva visszajusson a nyelőcsőbe. Ha ez hosszú időn keresztül előfordul, kialakul a GERD, vagyis a reflux. Az éjszakai tünetekhez később sokféle nappali probléma is társulhat, így például gyomorégés, puffadás, köhögés, rekedtség vagy asztmás panaszok. Előfordul, hogy szívtáji, úgynevezett anginás panaszok hátterében is ez a betegség áll. A reflux és az alvászavarok közötti szoros összefüggés és egymást kölcsönösen erősítő hatás miatt fontos lenne, hogy a gasztroenterológiai kivizsgálás mellett szomnológiai konzultáció és szükség esetén alvásvizsgálat is történjen. A sikeres terápia kulcsa a pontos, korrekt diagnosztika, amelynek alapján hatékony oki kezelést lehet végezni" - hangsúlyozta dr. Vida Zsuzsanna neurológus, a JóAlvás Központ szomnológus főorvosa.

A szakember szerint az első lépés természetesen annak felismerése, hogy ha homokba dugjunk a fejünket és nem foglalkozunk a problémával, életminőségünk és egészségünk is romlani fog. Az alvásvizsgálatnak természetesnek kellene lennie olyankor, ha valaki hosszabb ideje rosszul alszik, vagy ha megfelelő mennyiségű alvás ellenére napközben fáradt, dekoncentrált. Hiszen a megfelelő alvás nemcsak napközbeni teljesítőképességünk, de egészségünk kulcsa is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

A csapadéktömbök számossága, valamint a gyorsan vonuló gomolyfelhők mennyisége csökken, így döntően derült vagy gyengén felhős lesz az ég, ugyanakkor elsősorban keleten, északkeleten az éjszaka második felében is előfordulhatnak felhősebb körzetek, néhol eshet is. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, hajnalban már inkább csak a Dunántúlon lehet helyenként élénk.Hajnalra általában 6 és 11 fok közé hűl le a levegő, de a kevésbé felhős, szélvédett, hidegre hajlamos helyeken hidegebb lehet az idő, néhol talajmenti fagy sem kizárt. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!