A kevés alvás növeli a halál kockázatát!

A Warwick Egyetem és a nápolyi II. Ferenc Egyetem kutatói megállapították, hogy azok, akik naponta 6 óránál kevesebbet alszanak, 12 százalékkal nagyobb eséllyel halnak meg idő előtt, mint azok, akiknél megvan az ajánlott 6-8 órás alvás.

A tanulmány, melyet a Sleep folyóirat aktuális száma közöl, bizonyítékot szolgáltat arra, hogy a hat óránál kevesebbet alvók esélye megnő a korai halálra. Azonban a kutatók azt is megjegyezték, hogy a 9 óránál többet alvók esetében nagyobb a valószínűsége, hogy a háttérben súlyos betegség áll, mely indirekt módon szintén végzetes lehet.

A Nagy-Britanniára, az Egyesült Államokra, számos európai és kelet-ázsiai országra kiterjedő visszatekintő tanulmány az alvási szokásokat és a mortalitási adatokat vizsgálta. A tanulmány 1,3 millió alanyt vizsgált, több mint 25 éves követési periódussal, ebben körülbelül 100 ezer haláleset volt.

A témavezető Francesco Cappuccio professzor szerint a rövid alvás megromlott egészséget okoz, míg a hosszú a már megromlott egészséget jelzi. Persze a modern kor társadalmi elvárásai, és a feszített munka nem segítik elő az egyének egészséges alvási szokásainak tarthatóságát.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +8 °C

Estig a gomolyfelhő-képződés mellett még sok napsütésre számíthatunk, azonban az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak késő délutántól. Legfeljebb néhány helyen - főleg a Salgótarján-Nagykanizsa vonal mentén - fordulhat elő futó zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Időjárási frontok nem okoznak ezen a napon kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra