Napi egészség
Törődj a környezeteddel - add tovább a tényeket (x)
Legyen az közeli barát, távoli ismerős vagy akár egy családtag, a legtöbbünk környezetében élnek olyanok, akik dohányoznak. Természetes, hogy ha fontosak számunkra ezek az emberek, szeretnénk, ha abbahagynák a dohányzást. A cigarettázók egy része viszont nem a leszokás mellett dönt, de számukra is fontos az ártalomcsökkentés.
Alrovatok
Szer, amely megakadályozhatja a rák kialakulását
Egy csontgén blokkolásával jó eséllyel megakadályozható az örökletes mellrák kialakulása - állapította meg a bécsi Molekuláris Biotechnológiai Intézet (IMBA) egy fiatal kutatója. Kutatásai szerint ennek alapján egy már jelenleg is kapható gyógyszerrel megelőzhető a mellrák.
A sörivók agya megmenekülhet az Alzheimer-kórtól
Habár mindenki tisztában van vele, hogy a túlzott alkoholfogyasztás nem tesz jót az agynak, a kevés vagy mérsékelt alkoholbevitel hatásairól megoszlanak a vélemények. Szintén nem ismert, hogyan befolyásolják ezek az italok az olyan neurodegeneratív betegségek kialakulását, mint az Alzheimer-kór. Megpróbálták kideríteni.
Ezért nem jó a gyorsfagyasztott sült krumpli
A túlzott foszfátbevitel nemcsak a dializált vesebetegek számára veszélyes, hanem az egészséges emberek szervezetében is növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát - ismertette a legújabb kutatási eredményeket a Magyar Nephrológiai Társaság (MNT) klinikai bizottságának vezetője egy debreceni szakmai fórumon.
Ez az, amit amit az inzulinról mindenképpen tudni kell
A szervezetünkben képződő vegyi anyagok szupersztárja az inzulin, amelynek rendkívül széleskörű hatása van az emberi test működésére. Ezt nem mindig tartjuk szem előtt, pedig ha nincsenek rendben a dolgok e hormonnal, annak súlyos következményei lehetnek.
Nincs szervi oka a rejtélyes hasfájásnak
Az irritábilis bél szindróma (IBS) komplex tünetegyüttes, amely rendszeres hasi fájdalmat, székelési zavarokat jelent, ám nincs semmilyen szervi elváltozás a háttérben. Így a kezelése is rendkívül összetett az étkezési tanácsoktól a pszichoterápiáig.
Sikerült azonosítani a leghalálosabb agydaganatot
Kutatóknak sikerült azonosítaniuk egy súlyos agydaganattípus - a glioblastoma multiforme - esetében nyolc gént, amelyek megjósolják, hogy meddig élhet a beteg a diagnózis után. Ezek a géneket az immunrendszerhez kapcsolódnak, és segíthetnek az orvosoknak meghatározni a legjobb kezelést.
Vakcinával állíthatják meg az Alzheimer-kór kialakulását
Agyunk védelme ellen támadó mikrobák okozhatják az Alzheimer-kórt. s ez azt sugallja, hogy az oltásokkal is meg lehet akadályozni a betegség kialakulását. Miután csak az Európai Unióban több mint 100 milliárd eurót költenek évente a demencia kezelésére, ez hatalmas dobás lehet.
Cukorbetegség: forradalmi gyógymód jöhet
Vajon el tudják képzelni a cukorbetegek, hogy a gyomrot és a beleket érintő operációval sokkal nagyobb mértékben segítsenek rajtuk, mint bármely eddigi kezeléssel? Jelenleg aligha, pedig meg kell barátkozniuk a gondolattal, hogy kés alá feküdjenek.
Hazai ötlet hozhat áttörést a rákgyógyításban
Rohamléptekkel fejlődik a személyre szabott orvoslás a daganatos megbetegedések terén, az orvosoknak heti 140 órába telne, ha az összes tudományos publikációt el szeretnék olvasni. Egy magyar fejlesztés segíthet összegezni a releváns információkat.
Ennyi rákos halt meg a válság miatt
Világszerte félmillió rákbeteg halálához járult hozzá 2008 és 2010 között a gazdasági válság a londoni Imperial College tanulmánya szerint: számtalan beteg munkanélkülivé válása vagy az egészségügyi rendszer visszafejlesztése miatt nem kapott megfelelő kezelést.
Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.