Cukorbetegség: forradalmi gyógymód jöhet

Vajon el tudják képzelni a cukorbetegek, hogy a gyomrot és a beleket érintő operációval sokkal nagyobb mértékben segítsenek rajtuk, mint bármely eddigi kezeléssel? Jelenleg aligha, pedig meg kell barátkozniuk a gondolattal, hogy kés alá feküdjenek.

Százéves gyakorlaton változtat a 2. típusú cukorbetegség kezelésében az az iránymutatás, amelyet a világon 45 szakmai szervezet (köztük az Amerikai Diabétesz Társaság – ADA) már elfogadott. A javaslat a gyomrot és a beleket érintő műtéteket a szabványos beavatkozások közé emelné a megfelelő jelöltek esetében. Ez a tudományos lépés összetett klinikai vizsgálatok eredménye, amelyek azt mutatják, hogy a gyomor-bél műtét javítja a vércukorszintet, méghozzá hatékonyabban, mint bármilyen életstílus váltás vagy gyógyszeres beavatkozás, ráadásul hosszú távon a betegség remissziójához (tünetmentes állapotához) vezet. A részleteket a Diabetes Care, az American Diabetes Association (ADA) folyóirata tette közzé.

A cukorbeteg felnőttek száma világszerte megnégyszereződött az 1980-as 108 millióról 422 millióra, 2014-ig. A betegek 90 százaléka a 2. típusú diabétesztől szenved, amely az egyik fő okozója a veseelégtelenségnek , a vakságnak, az idegkárosodásnak, az amputációnak, a szívrohamnak és a stroke-nak. A 2-es típusú cukorbetegségnél az esetek kevesebb mint felénél lehet kontrollálni a vércukorszintet az életmód megváltoztatásával vagy gyógyszerezéssel.

Műtét segíthet a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedőkön

Az antibiotikumoknak ellenálló szuperbaktérium, az MRSA okozhatja a 2-es típusú cukorbetegséget, derült ki a University of Iowa kutatóinak új vizsgálatából. Részletek!

A súlycsökkentő sebészeti beavatkozásoknak széles skálája ismert. Azok számára, akiknek a testtömegindexe (BMI) meghaladja a 40-et, az 1950-es évek óta fontolóra veszik a súlycsökkentő operációt is. Az új diabétesz ajánlás azonban azt mondja, hogy a 30-as (ázsiai embereknél a 27,5-ös) BMI már elég indikációt jelent a metabolikus sebészeti beavatkozásra, ha a betegnél nem lehet megfelelően kontrollálni a vércukorszintet más módon. Ez az ajánlás a legradikálisabb nagy változtatás a cukorbetegség kezelésére az inzulin bevezetése óta az 1920-as években.

Ma már tudjuk, hogy a műtét drámai hatásai cukorbetegségre nem csak a fogyás következményében jelennek meg.

A gyomor-bélcsatorna megváltoztatása közvetlenül befolyásolhatja a glükóz-homeosztázis. Az elmúlt évtizedben nagy erőfeszítéseket tettek, hogy meghatározzák a lehetséges megoldásokat. Az egyik műtét úgy tűnik, hogy megváltoztatja a bélhormonok előállításának mértékét, ami pedig befolyásolja az inzulintermelést . A kísérletek is arra vallanak, hogy a műtét növelheti bizonyos epesavak termelését, amelyek a sejteket érzékenyebbé teszik az inzulinnal szemben, vagy növeli a bélsejtek glükózfelvételét, és ezáltal csökkenti a vér glükózszintjét. A sebészeti beavatkozás változásokat okozhat a bélflóra összetételében is, és hozzájárulhat a bél tápanyag-érzékelésének hatékonyságjavulásához is.

Forrás: Nature

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.