Megbetegítenek az e-mailek

Olyan kultúra van kifejlődőben, ahol az embereknek folyamatosan készen kell állniuk a munkára. Egy tanulmány szerint ez a közeg rombolóan hat az emberekre.

A boldogsághoz vezető út egyik titka, hogy figyelmen kívül kell hagyni a végtelen folyamban érkező e-maileket, s időnként le kell kapcsolni az alkalmazásokat – figyelmeztetnek pszichológusok, mert az állandó frissítések és értesítések komoly stresszt okoznak.

Az állandó elérhetőség és rendelkezésre állás technikai megteremtése egy olyan íratlan szervezeti etikettet hoz létre, amely az emberekben olyan érzést kel, hogy a munkaidejüknek soha sincs vége. Emiatt sohasem képesek kikapcsolni. Az ebben a közegben létrejövő szokások és viselkedési minták kifejezetten negatív hatással vannak a benne élők érzelmi jólétére.

Az emberek most 30 százalékkal stresszesebbek, mint mielőtt az okostelefonok forgalomba kerültek. A munkatársakkal és barátokkal való állandó e-mailezés és SMS-ezés ellehetetleníti a pihenést. Kattintson! A vizsgálatok kimutatták, hogy az e-mailek folyamatos ellenőrzése és olvasása, különösen az a funkció, amely figyelmezteti a felhasználókat, hogy új üzeneteket kaptak, a feszültség és aggodalom jeleit keltik az emberekben. A szakértők ezért azt javasolják, hogy a levelezést ki kell kapcsolni, amint kiléptünk az irodából, mert azzal enyhíthető a szorongás.

A jelentést a londoni székhelyű Future Work Centre adta ki, amely pszichológiai kutatásokat folytat az alkalmazottak munkahelyi tapasztalatairól. Az e-mail a tapasztalatok szerint igazi kétélű kard, hiszen amennyire hasznos kommunikációs eszköz, olyan erős forrásává is válhat a stressznek.

A vizsgálat során csaknem 2000 munkavállalót kérdeztek meg számos iparágban az Egyesült Királyságban az e-mailezés előnyeiről és hátrányairól. Azt találták, hogy a két legnagyobb stresszforrás az e-mail alkalmazások egész nap bekapcsolva hagyása, illetve a levelek kora reggeli és késő est ellenőrzése.

Az állandó e-mailes értesítések komoly stresszt okozhatnak

A tanulmányban e-mail nyomásnak nevezett jelenség negatív hatással van az otthoni életre, ami viszont visszahat a munkahelyi teljesítményre.

Dr. Richard MacKinnon, a tanulmány vezető szerzője, a következőt mondta erről a The Telegraph-nak: „Még azok az emberek is beszámoltak a nyomásról, akik a leghasznosabb munkaeszközüknek nevezték az e-mailt. Csakhogy a szokások, amelyeket kifejlesztettünk, az érzelmi reakciók, amelyeket az elektronikus levelek keltenek, illetve az e-mailezés körüli íratlan szervezeti etikett összességükben a stressz mérgező forrásává válnak, ami negatívan befolyásolja a termelékenységet és jólétét.

A e-mail nyomás a fiatalok körében volt a legmagasabb, és folyamatosan csökken az életkor szerint, hangzott el a megállapításait a Brit Pszichológiai Társaság foglalkoztatási szakosztályának éves konferenciáján. Azokat érinti leginkább ez a hatás, akik IT, marketing, PR, internetes és média területen dolgoznak. Ebben a csoportban az érintettek több mint 30 százaléka naponta legalább 50 levelet kap, és több mint a 65 százalék állítja be úgy az eszközeit, hogy az éjjel-nappal frissítse a levelezést .

A kutatók arra vennék rá a felhasználókat, hogy ellenőrizzék az e-mailjeiket, ahelyett, hogy azok uralkodnának rajtuk. A szerzők szerint lehet, hogy érdemes akkor elindítani az e-mail alkalmazást, ha használni kívánják, és időnként bezárni, ha nem akarnak a bejövő levelekkel foglalkozni.

Forrás: The Telegraph

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.