Ennyi rákos halt meg a válság miatt

Világszerte félmillió rákbeteg halálához járult hozzá 2008 és 2010 között a gazdasági válság a londoni Imperial College tanulmánya szerint: számtalan beteg munkanélkülivé válása vagy az egészségügyi rendszer visszafejlesztése miatt nem kapott megfelelő kezelést.

A kutatók megfigyelték, hogy a munkanélküliség növekedése és az egészségügyi kiadások visszaesése minden esetben a rák halálos áldozatai számának növekedéséhez vezetett. Az elhunytak száma a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországaiban a becslések szerint 260 ezerrel növekedett, a következtetések szerint így számuk világszerte több mint 500 ezerre tehető. Csak az Európai Unióban mintegy 160 ezerrel többen haltak meg rákbetegségben a válság miatt – írja az MTI.

Világszerte félmillió rákbeteg halálához járult hozzá 2008 és 2010 között a gazdasági válság

„A rák világszerte az egyik fő halálozási ok. Arra jöttünk rá, hogy a munkanélküliség mértékének növekedése együtt jár a rák miatti halálozási arány növekedésével. Egy általános betegbiztosítás véd az ilyen hatások ellen, ez különösen az olyan jól kezelhető betegségek esetén figyelhető, mint a mell-, a prosztata- vagy a bélrák" – mondta el Mahiben Maruthappu, a tanulmány egyik szerzője, az Imperial College munkatársa.

A statisztikák szerint a rák a második legtöbb áldozatot követelő halálos kór a szív- és érrendszeri betegségeket követően. A gyógyítás esélyeit a korai stádiumban történő diagnózis és a sokféle új terápiás eljárás növeli. Részletek!

Tanulmányuk elkészítésében a kutatók többek között az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Világbank statisztikáira támaszkodtak, az adatok mintegy hetven ország összesen több mint kétmilliárd fős lakosságára vonatkozó információkat tartalmaznak. Elemezték a munkanélküliség, az egészségügyre költött kiadások és a rák halálozási aránya közti összefüggéseket 1990 és 2010 között.

Eredményeik szerint, ha az egészségügy finanszírozása csak egy százalékkal csökkent, az már 0,0053-del növelte a százezer lakosra jutó járulékos halálos áldozatok számát. Járulékos halálos áldozatoknak azokat az elhunytakat tekintik, akiknek halála kedvezőbb feltételek mellett nem következett volna be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A fátyolfelhőzet levonulását, valamint a gomolyfelhők feloszlását követően alapvetően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmeneti párásság, köd képződhet. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő helyeken, nagyobb városokban, vízpartokon ennél pár fokkal enyhébb is lehet az idő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.