A glioblastoma multiforme az egyik legagresszívabb formája az agydaganatnak . A gliomák olyan típusú daganatok, amelyek a glia sejtekben kezdődnek a központi idegrendszerben. A gliák az idegrendszer támogatósejtjei, amelyek fizikai tartást adnak a neuronoknak és le is szigetelik őket. A glioblastoma multiforme, más néven 4-es fokozatú astrocytoma, a leggyakoribb és agresszív formája a gliomáknak.
A rákos betegségnek ezt a formáját a diagnózist követően az érintettek ritkán élik túl több mint egy évvel. Még akkor is rossz a prognózisa, ha a műtétet, sugárkezelést és a kemoterápiát is alkalmaznak a kór megfékezésére.
A glioblastoma multiforme nem reagál jól a jelenleg használatos kezelésekre. Számos oka van a beavatkozásokkal szembeni ellenállásának, ezek közé tartozik a gyógyszerek eljuttatásának nehézsége a tumorhoz, mert a környezetében megszakad a vérellátás, és folyadék gyűlik fel a területen. Ez a daganat ráadásul különösen gyorsan és egyszerűen terjed át a szomszédos agyszövetekre.
Hiába ismerik a tumor pozícióját az agyban, szinte lehetetlen eltávolítani (bármilyen műtéti technikát is alkalmazzanak) az összes rákos szövetet, s a visszaesés elkerülhetetlen. Ez a ráktípus az összes agydaganat több mint a felét teszi ki, s becslések szerint 100 ezerből 2-3 embert érint.
Az immunrendszer képes megtámadni a rákot, ha a kezelések során megszabadítják a fékektől, amelyek a saját szövetek célbavételét akadályozzák. A gliomák esetében azonban eddig ez nem volt lehetséges.
A Shenjangi Orvostudományi Egyetemen Dr. Anhua Wu 297 agydaganatban szenvedő ember szövetmintáit vizsgálta meg, akik közül 127-nek volt glioblastomája, a többiek a glioma kevésbé agresszív formáitól szenvedtek.
A kutatócsapat összesen 322 gént elemzett, amelyek érintettek voltak az immunműködésben. Erőteljes szűrés után nyolc specifikus gént azonosítottak, amelyek jelentősen kötődnek a glioblastoma multiforme-hoz.
A nyolc gén közül három a szervezetet védelmező, míg öt a tumort támogató funkciót mutatott, és siettette a halálos végkifejletet. A kutatók ennek alapján képesek voltak meghatározni a genetikai szignált, amely megjósolta a várható túlélési időt az egyes betegek esetében, és így szét tudták osztani őket alacsony és magas kockázatú csoportokba. A genetikailag magas kockázatú csoportban kétszer akkora valószínűséggel volt rövidebb túlélési idő, mint az alacsony kockázatú csoportban.
A magas kockázati csoportban a túlélés átlagosan 348 napig tartott a diagnózis után, az alacsony kockázatú csoportban az átlagos túlélés 493 nap volt. Ezek a gének más típusú gliomák esetében is használhatónak bizonyultak a túlélési kilátások meghatározásában.
Dr. Wu úgy véli, hogy az eredmények segíthetnek a glioblastoma kezelésének javításában, s reméli, hogy a jövőben lehetséges lesz a gént szignatúra használata a legjobb kezelések kiválasztásában.
Forrás: MNT
