Kijött a mentő, de rögtön ott is hagyta a beteget

Egészen megdöbbentő történetről számolt be az Országos Mentőszolgálat a közösségi médiában. Egy, a helyszínre érkező mentőautó végül meg sem állt a betegért, hanem azonnal tovább is hajtott – a felháborodott szemtanúk csak utólag tudták meg, hogy jó oka volt rá.

Hétvégén egy 75 év körüli férfihez riasztották a mentőket Budapest egyik főterére. Az idős úr elesett, a karján meg is sérült. A járókelők közül többen is igyekeztek segíteni neki, és egy padra ültetve hívták hozzá a mentőket. Mint az a mentőszolgálat hétfői Facebook-bejegyzésében olvasható, a mentőautó perceken belül meg is érkezett a helyszínre. Meg azonban végül nem állt, csak lassított, majd hirtelen felgyorsítva folytatta is az útját, és szirénázva tovább hajtott.

A sérült férfinek elsősegélyt nyújtók ekkor némiképp indulatosan ismét tárcsázták a 112-es segélyhívót, a mentésirányítás azonban hamar lecsendesítette a kritikus hangokat. Mint ugyanis kiderült, idő közben a mentőegységet egy másik esethez riasztották: egy középkorú nőt kellett újraéleszteniük a közelben. Ráadásul hamarosan megérkezett egy második mentőegység is, amely immár valóban el tudta látni az idős urat. Végül mindkét beteget stabil állapotban szállították kórházba.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását követően döntően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!