„Anya, nem kapok levegőt, összenőtt a torkom”

Újabb köszönőlevelet kapott az Országos Mentőszolgálat egy édesanyától. A hálás sorokat közösségi oldalukon is közzétették.

10 éves fiam 5 éves koráig asztmás volt, kisebb megfázásokon kívül az elmúlt közel 5 évben más problémája nem volt, egészen április 27-én hajnali fél 1-ig, amikor is felugrott, felakadtak a szemei és csak annyit tudott hörögni, hogy »anya, nem kapok levegőt, összenőtt a torkom, segíts!!!!«” – kezdte levelét egy édesanya, aki a mentők segítségét kérte gyermekéhez. Mint írta, próbálta megnyugtatni kisfiát, illetve igyekezett leplezni saját kétségbeesését, végül azonban a mentésirányító kedves hozzáállása segített mindkettőjüknek lehiggadni.

mentésirányító
A mentésirányító kedves hozzáállása segített abban, hogy az anya és a kisfiú is megnyugodjon. Fotó (illusztráció): Országos Mentőszolgálat / Facebook

„Nyugodj meg, kisember, mindjárt odaér a segítség!”

A beszámoló szerint a mentésirányító azt kérte az édesanyától, hogy hangosítsa ki a telefont, hogy beszélhessen a beteggel. „Végtelen nyugalommal, kedves hangon egészen addig szóval tartotta a fiamat, amíg a mentő megérkezett” – fogalmazott a nő. Saját bevallása szerint a mentésirányító egyik megnyugtató mondata egy életre belevésődött az emlékezetébe: 

Nyugodj meg, kisember, mindjárt odaér a segítség!”

„Ki tudott zökkenteni minket a pánikból”

A mentésirányító folyamatosan tájékoztatta a beteget és édesanyját arról, hogy éppen merre jár a mentőegység, amelyet riasztott. „A nyugodtsága, higgadtsága, kedves hangja volt az, ami nem csak a kisfiamat, hanem engem is ki tudott zökkenteni abból a pánikból, amiben voltunk. Fiam kapkodva és ugatva ugyan, de tudta venni a levegőt és ahogy utólag ő mondta: »anya, nagyon figyeltem a bácsi hangját és ettől jobb lett a lélegzésem«. Ezúton szeretném megköszönni Önökön keresztül a fiatalember áldozatos és lelkiismeretes munkáját” – áll a köszönőlevélben.

Az asztma tüneteiről és kezeléséről itt olvashatsz bővebben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.