Koronavírus: mintát vesznek a rendelők betegeitől

HáziPatika

A héten újraindultak azok az egészségügyi ellátások, amelyek március közepe óta csak sürgős esetben fogadtak betegeket a járványhelyzetre tekintettel. Egyes kezeléseket viszont csak negatív koronavírusteszt-eredmény birtokában vehetnek igénybe a páciensek.

Mind a háziorvos, mind a járóbeteg-szakellátás csak előzetes telefonos bejelentkezés után kereshető fel - közölte szerdán Müller Cecília országos tisztifőorvos. Részletek itt.

A hvg.hu riportja szerint egyelőre komoly nehézségeket okoz az átállás a hazai egészségügyi intézmények számára. Nem teljesen egyértelmű ugyanis, hogy hol és hogyan kellene lefolytatni a teszteket - legalább is ez derült ki a lap által telefonon megkeresett szakrendelők válaszaiból. A felmerülő kérdésekre Kresz László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sajtófőnöke adott választ.

koronavírusteszt, SARS-CoV-2, új koronavírus, COVID-19

Levett mintát mutat egy orvos a Debreceni Egyetem Klinikai Központ mintavételi állomásán május 3-án.

Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Úgy fogalmazott, a fogászati kezeléseket leszámítva minden esetben az adott beavatkozást végző járóbeteg-rendelőnek, kórháznak kell gondoskodnia a mintavételről. A minták tesztelését a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által határozatban kijelölt laboratóriumok végzik el, az eredmény pedig a minták beérkezését követően 24 órán belül várható. Kresz szerint a laboratóriumi kapacitás számára nem okoz majd gondot a várható terhelés.


Ami pedig a fogászati ellátást illeti, ott csak a fertőzésgyanús betegek esetén szükséges PCR-tesztet végeztetni. Ilyen esetekben a megszokott módon, a háziorvosnál kell telefonon jelentkeznie a páciensnek, akitől a mentők vesznek mintát. A sajtófőnök kitért rá, a tesztek finanszírozásáról az Egészségbiztosítási Alap gondoskodik a közfinanszírozott ellátásban. A magánrendeléseken viszont a szolgáltatót terheli a költség, amelynek összegét akár át is háríthatja a betegre.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
-1, +4 °C
Minimum:
-6, -1 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt vékonyodik, szakadozik a felhőzet, egyre többfelé előbukkan a nap.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag