A "versenyzők " több mint 50 százaléka javított a fizikai állóképességén - derült ki a negyedik "Közösen-könnyebben" életmódváltó, munkahelyi csapatverseny eredményhirdetésén.
Ebből 13 százalék, jelentős javulást ért el. A férfiak 46 százalékánál a nők 55 százalékánál javult a fittségi index. A férfiak esetében 15, míg a nők esetében 11 százalékánál történt jelentős javulás.
A résztvevők 41 százaléka javított a BMI-jén! A legjelentősebb változás az elhízottak arányának 8 százalékkal való csökkenése mind a férfiaknál, mind a hölgyeknél.
Mivel a versenyzők BMI-je - tehát a testtömeg-indexet befolyásoló testsúlya - a szokásosnál szerényebb mértékben csökkent, így most először a négy életmódváltó verseny történetében a fittségi index javulása elsősorban annak köszönhető, hogy a versenyzők többségének fizikai állóképessége szinte "ugrásszerűen" fejlődött.
A IV. életmódváltó induló csapatainak több mint háromnegyede a III. életmódváltó résztvevői közül kerültek ki, akik folytatták a közös életmódváltást. Majdnem 100 életmódváltó munkahelyi csapat kezdte el a IV. versenyt, amelyet az indulók kevesebb, mint háromnegyede fejezett be.
A munkavállalók és munkaadók részére közösen szervezett, féléves, életmódváltó verseny célja, hogy a versenyzők egészsége, közérzete kedvező irányba változzon a közösen elsajátított "életmódváltás" segítségével a munkahelyen, aztán akár napi 24 órában is. A személyes előnyök mellett a munkahelyek számára is nyereséges a csapatban történő életmódváltás: egy jobban teljesítő csapat, kevesebb hiányzás, kedvezőbb légkör, tökéletesebb belső kommunikáció és az erősödő munkatársi kapcsolatok által.
Az életmódváltó verseny, és így a versenyzők segítői és támogatói a féléves időtartam alatt is:
A helyezett, és a külön díjas csapatok, valamint az egyéni legjobbak egészséges életmóddal kapcsolatos nyereményekben részesülnek. A fődíj egy wellness hétvége a győztes csapat számára a ráckevei Kék Duna Wellness Hotelben. Az Unilever Magyarország Kft., a Budapest Sportiroda, a Personal Best Kft., és a Medicover Zrt. saját termékéből ad ajándék-zsákot, vásárlási utalványt egy-egy csapat tagjainak. Az Egészségesebb Munkahelyekért Egyesület, az ÖM Sport Szakállamtitkársága szintén felajánlott díjat, serleget a legjobbaknak.