Az orvosok többsége 2,1 milliós fizetéssel lenne elégedett

A MOK elnöke szerint nem jó kommunikációs eszköz, amikor bilincsbe vert orvosokat mutogatnak, mert a szakma legnagyobb része sosem a borítékért dolgozott.

Tavaly 100-120 százalékkal nőtt az orvosokat negatívan feltüntetett hírek aránya, és a police.hu-n is egyre gyakrabban jelennek meg bilincsben elvitt orvosok, ez pedig nem jó kommunikáció – mondta Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara elnöke egy sajtótájékoztatón, amiről az EconomX számolt be

Orvosok bilincsben

„A bilincsben elvitt orvosok nemcsak a becsületes kollégák morálját rombolja, hanem az újabb generációk számára is rossz pályaképet mutatnak – fogalmazott az elnök. Az is sokszor felmerül, hogy azért nőttek a várólisták, mert a hálapénz kivezetése óta az orvosok kevésbé motiváltak, kevesebbet dolgoznak. A kamara elnöke szerint azonban erre semmilyen bizonyíték nincs, ezt semmilyen egészséggazdasági mutató nem támasztotta alá.

A MOK kutatása szerint az orvosok többsége nettó 2,1 millió forint fizetéssel lenne elégedett. Az orvosok 38 százaléka egy 25 százalékos béremelést is indokoltnak tartana.

Valós tény – emelte ki – hogy volt az orvostársadalomban egy olyan réteg, amelyik a hálapénzre alapozta a megélhetését, a MOK kutatása szerint ugyanakkor az látszik, hogy az orvosok kisebb része fogadott el korábban borítékot. A paraszolvencia kivezetése ellenére Álmos Péter szerint ott állnak a kórházban sorba a fiatal orvosok, a műtétek mégsem valósulnak meg. Az ellátások finanszírozása ugyanis nem valós árakon történik, ezért is emelkednek folyamatosan a kórházi adósságok

A kamara a tagság körében végzett ötezer fős felmérése alapján a válaszadók harmada az államiból a magánellátás felé mozdulna a következő években.

Szűk réteg keres jól

Az orvosok kétharmada a MOK kutatása szerint az állami ellátásban 700 ezer és 1,5 millió forint közötti fizetést visz haza. A legtöbbet egy 4,5 százalékos orvos réteg keres, akik 2,3 millió forintot vagy ennél is többet visz haza hó végén a magánrendelőkből. Ám majdnem ugyanennyi orvos van az állami ellátásban is, akik 2,1 millió forintot vagy ennél is többet keresnek havonta. Az orvosbérek leszakadtak, ugyanakkor soha nem érték el a nyugati orvosbérek 60 százalékát – mondta Álmos Péter.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +9 °C

Túlnyomóan derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Csapadék nem várható. Az északnyugati, északi szél átmenetileg veszít erejéből, majd hajnaltól a Dunántúlon és Bodrogközben megélénkül.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 15 fok között valószínű. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?