Küzdenie kellett az abortuszért a megerőszakolt tinédzsernek

Megdöbbentő esetről számolt be a napokban a lengyel egészségügyi miniszter: egy értelmi fogyatékossággal élő 14 éves lánynak valósággal küzdenie kellett azért, hogy legálisan elvégeztethesse az abortuszt, miután nemi erőszak áldozataként teherbe esett. A miniszter szerint elfogadhatatlan, hogy valaki ilyen helyzetbe kényszerüljön az orvosok hozzáállása miatt.

Erkölcsi okokra hivatkozva több kórház orvosa is visszautasította a nemi erőszak áldozatául esett 14 éves lengyel lány abortuszkérelmét. Az úgynevezett lelkiismereti záradék lehetőséget ad az orvosoknak, hogy ne hajtsák végre a művi terhességmegszakítást, ha azt a hitükkel ellentétesnek érzik.

A katolikus Lengyelország abortusztörvénye Európa legszigorúbbjai közé tartozik, az értelmi fogyatékossággal élő tinédzser esete kapcsán azonban most újra többen felszólaltak az enyhítés érdekében. Többek között Adam Niedzielski, az ország egészségügyi minisztere is, aki elfogadhatatlannak és megdöbbentőnek nevezte a történteket – számolt be róla a The Guardian.

egy tinédzser lány orvosának mutatja pozitív terhességi tesztjét
Küzdenie kellett az abortuszért a megerőszakolt tinédzsernek. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Még nyomós érvvel is alig végzik el az abortuszt

Lengyelországban 2021 óta majdnem teljesen tiltott az abortusz. A jelenleg is érvényben lévő törvény szerint a művi terhességmegszakítást kizárólag akkor engedélyezik, ha a terhesség nemi erőszak eredménye, vagy ha a baba megtartása veszélyezteti a várandós nő életét vagy egészségét. A fentebb ismertetett eset azonban egyértelműen rámutat arra, hogy még a legális abortusz elvégeztetése is komoly akadályokba ütközik az európai uniós tagországban.

A nagybátyja által megerőszakolt fiatal lányon végül Varsóban hajtották végre az abortuszt, a tinédzser nagynénje és a Federa nőjogi szervezet közbenjárásának köszönhetően. Az eset nyilvánosságra kerülése óta többen is az abortusztörvény módosítását, illetve a lelkiismereti záradék eltörlését sürgetik.

Bizonyos országokban és államokban csupán orvosilag indokolt esetekben engedélyezik a terhesség megszakítását. Mutatjuk, mit jelent ez pontosan.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +5 °C

Nagyrészt kiderül az ég. Foltokban párássá válik a levegő, néhol köd is képződik. Csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 7 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél hidegebb lesz, gyenge fagy is lehet. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!