„Rákot okoz és ellenkezik a nézeteivel” – nem írta fel a fogamzásgátlót a háziorvos

Megtagadta egy háziorvos a fogamzásgátló tabletta felírását, mert az ellenkezik a nézeteivel, és szerinte rákhoz, illetve abortuszhoz vezet.

Csupán a szokásos háromhavi adag fogamzásgátlóját szerette volna feliratni Rebeka, a háziorvosa azonban szabadságon volt, a helyettesítő orvos pedig megtagadta a készítmény felírását - írja a Telex, amelynek olvasói levélben számolt be az esetről a nő. 

A beszámoló szerint Rebeka több mint három éve rendszeresen szed fogamzásgátlót, március elején pedig írt emailt a háziorvosának, mert elfogyott a szokásos háromhavi adagja. Kiderült azonban, hogy az orvosa szabadságon van, egy másik orvos asszisztense válaszolt, neki, röviden annyit, hogy a jelenlegi háziorvos nem ír fel fogamzásgátlót.

Rebeka nem értette, miért nem ír fel fogamzásgátlót a helyettes orvos, és aggódott, mert az új adagot szombaton kellett elkezdenie, így nem tudott várni hétfőig. Visszaírt az emailre, és megkérdezte, mi az oka annak, hogy a helyettesítő orvos nem ír fel fogamzásgátlót, és hogyan lehetne megoldani a problémát. Arra gondolt, lehetséges, hogy valami félreértésről van szó, ezért személyese is bement a rendelésre. „Személyesen is kértem a fogamzásgátló felírását, elmondtam, hogy rendszeresen szedem és szombatig muszáj receptet kapnom az újabb adagra. Ekkor közölte velem, hogy nem írja fel a fogamzásgátló tablettát, mert az ellenkezik a nézeteivel, rákot okoz és abortuszhoz vezet” – mondta Rebeka, akit annyira sokkolt az orvos kijelentése, hogy nem tudott mit reagálni. „Konkrétan a sírás határán könyörögtem neki, de nem engedett a nézeteiből” - tette hozzá.

orvos
Megtagadta egy háziorvos a fogamzásgátló tabletta felírását. Fotónk illusztráció, forrás: Getty Images

Másnap egy barátja hívta fel Rebeka figyelmét arra, hogy online, pénzért, fel lehet íratni fogamzásgátlót. Ezért 26 eurót, vagyis – mai árfolyamon – több mint 10 ezer forintot kellett fizetnie. Rebeka azt mondta, a saját háziorvosa nagyon rendes volt, mert miután visszaért hétfőn a szabadságáról, felhívta, és elmondta: amint tudomást szerzett az esetről, rögtön megírta az e-receptet. De addigra már Rebeka felíratta pénzért a receptet, hogy szombaton folytatni tudja a gyógyszert.

Nemrég hasonló indokkal utasította el egy orvos az esemény utáni tabletta felírását - az alábbi cikkünkben szülész-nőgyógyász szakemberrel jártuk körbe a téma kapcsán felmerülő tévhiteket. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.