Ezért nem tudsz aludni menstruáció előtt

A menstruációt megelőző napokban megnehezítheti az elalvást a hormonháztartás megváltozása.

Egy friss kutatás szerint összefüggés van az álmatlanság és a menstruációs ciklus között. A vizsgálatban 51 egészséges nő vett részt a 18-35 éves korosztályból, akiknek két ciklusnaplót kellett vezetniük a hangulatukról és arról, hogyan aludtak. Ezen kívül egy alvásfigyelő okosórát is kellett viselniük - írja az EverydayHealth.com.

A menstruációjukat megelőző napokban a résztvevők többször ébredtek fel éjszakánként, illetve jóval kevesebb időt töltöttek ágyban. Ezenkívül intenzívebben élték meg a haragjukat, és kevesebb pozitív érzelemről, például örömről, nyugalomról és lelkesedésről számoltak be. "Arról gyakran hallani, hogy rossz lesz a kedvünk az alvási és a menstruációs problémák miatt. Arról viszont már kevesebbet beszélünk, hogy talán nem a negatív érzelmek erősödnek, hanem inkább a pozitívakat nem tudjuk megfelelően megélni az alvásproblémák miatt" - mondta Dr. Jessica Meers klinikai szakpszichológus, a kutatás vezetője.

menstruáció alvás
A menstruáció előtt sokaknak nehezen megy az elalvás. Fotó: Getty Images

Bár a kutatás arra nem tért ki, pontosan mi okozza a menstruációs ciklus összefüggését a hangulattal és az alvással, lehetséges, hogy a progeszteron változása áll mögötte. A menstruáció előtti napokban jelentkező magasabb progeszteronszint a testhőmérséklet kisebb emelkedését eredményezheti, ami megzavarhatja az alvást.

"Ezt a magasabb testhőmérsékletet nem feltétlenül érzi az ember, de ahhoz elég lehet, hogy alvásproblémákat okozzon. Ha ehhez hozzáadunk olyan tüneteket is, mint a hasi görcsök, a puffadás stb., akkor már észrevehető változásokat okoznak az alvás során is. A tanulmány szerint az alvásproblémák aztán a pozitív érzelmekre is hatással vannak" - magyarázta Dr. Meers.

Ugyanakkor a vizsgálatban nem vettek részt olyan nők, akik valamilyen hormonális fogamzásgátlót használtak. "Ilyen esetben kisebb a valószínűsége annak, hogy hangulatingadozások vagy alvásproblémák alakulnak ki, mert a hormonális fogamzásgátlók stabilabb szinten tartják a hormonokat. Ugyanakkor vannak nők, akiknek mellette is lehetnek gondjaik a fentiekkel" - mondta Dr. Laura Payne klinikai szakpszichológus a portálnak.

Mit tehetünk ellene?

Ilyen esetben sincs minden veszve: megfelelő alvási rutin kialakításával sokat tehetünk a jobb alvásminőségért. Ilyen például az, hogy mindennap ugyanabban az időpontban kelünk és fekszünk le (még hétvégén is). A másik az, ha kizárunk mindent az ágyból, ami nem oda való, például nem rajta pihenünk napközben, ahogy munkával sem foglalkozunk benne.

A koffein visszafogása is segíthet: ha lehet, ebéd után már ne fogyasszunk. Az alkoholt is jobb visszafogni, különösen a menstruáció előtti időszakban. Payne szerint érdemes ilyenkorra időzíteni olyan tevékenységeket, amelyek feldobnak, például az edzést, találkozást barátokkal, vagy valamilyen szabadtéri programot. Payne úgy gondolja, az is segít ilyenkor az ember lányán, hogy tudja, mi okozza a rossz kedvét. "Nagy segítség lehet azzal tisztában lenni, hogy csak a ciklus van a levertség mögött, és ezt felhasználva is küzdhetünk a negatív gondolatok ellen" - magyarázta.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.