Embriókból őssejteket

A bőrszövetből őssejteket előállító japán tudóscsoport vezetője szerint az új módszer még csak gyerekcipőben jár, ezért a hagyományos eljárásra, amely során emberi embriókból állítják elő az őssejteket, továbbra is szükség van.

A hatalmas áttörést hozó felfedezést a hagyományos eljárás bírálói tárt karokkal fogadták, így a Római Katolikus Egyház és George W. Bush amerikai elnök is hamar az ügy mellé állt. - írja a MediPress.

"Valóban hatalmas áttörést jelent, hogy képesek vagyunk egyszerű bőrszövetből őssejteket előállítani, a végső cél azonban még nagyon messze van" - nyilatkozta Dr. Shinya Yamanaka, a kutatócsoport vezetője.

A tudósoknak sikerült őssejteket előállítaniuk egyszerű bőrsejtek felhasználásával, így olyan átültethető szerveket hozhatnak létre, amelyeknél a kilökődés esélye nulla, hiszen a páciens saját sejtjeiből állítják elő azokat.

"Legalább egy évre van szükségünk, ameddig biztosak lehetünk benne, hogy az új módszer embereknél is biztonságos, addig azonban az embriós kísérleteknek is folytatódniuk kell" - nyilatkozta Dr. Yamanaka.

Az őssejt-kezelés segítségével olyan betegségek válhatnak gyógyíthatóvá, mint a rák vagy a cukorbetegség. Az embriók kísérleti felhasználása azonban sokakból ellenérzést vált ki, sok vallási vezető és politikus is az ellentábort erősíti.

"Annak ellenére, hogy erkölcsileg megkérdőjelezhető, szükség van ezekre a kutatásokra az egész emberiség érdekében. Az új módszer során retrovírusokat alkalmazunk az őssejtek előállítására, amelyek azonban rákkeltő hatással lehetnek a szervezetre, ezért ameddig nem vagyunk száz százalékig biztosak abban, hogy a módszer biztonságos, továbbra is emberi embriókat kell használnunk az őssejt-előállításra" - magyarázza Dr. Yamanaka.

"Egereknél sikerrel jártunk, de az emberi szervezet teljesen más. Valóban évekbe telhet, mire az új módszert embereken is alkalmazhatjuk."

STOP

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

5 tipp, hogy könnyebb legyen az életed allergiásként (X)
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +23 °C
Minimum: +8 °C

A nappali gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütésre számíthatunk, azonban a nap második felében az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak. Legfeljebb néhány helyen fordulhat elő futó zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. A nap során hidegfronti hatás lesz a domináns, ami sokaknál okozhat majd kellemetlen panaszokat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra