Selma Blair éppen készülődik. Egy csinos, párducmintás ruha van rajta, amihez egy mutatós turbánt is felvesz. Közben folyamatosan nevet, viccelődik. Miután kisminkeli magát, azt mondja, "úgy nézek ki, mint Szörnyella, de nekem ez nagyon tetszik." Azután mindkét mutatóujjára egy-egy apró gumikezet húz, és tovább poénkodik. "A mozgáskorlátozottak is szeretnek szórakozni" - jelenti ki kacagva, majd fogja a botját, kissé bizonytalanul lemegy a lépcsőn, és leül egy fotelbe, hogy felvegyenek vele egy interjút a dokumentumfilmhez. Az a hirtelen váltás, ami ezután következik, egyszerre sokkolja le a nézőt, és töri darabokra a szívét: a színésznő beszéde egyik pillanatról a másikra akadozottá válik, egyre nehezebben formálja a szavakat, míg a végén már csak artikulátlanul nyög. Blair, aki a film elejét végigtréfálkozta, most rettenetesen kínlódik. Ez a néhány perc pedig pontosan elég ahhoz, hogy rádöbbenjünk: milyen kegyetlen betegség az SM.
Selma Blair 1972-ben született a Michigan állambeli Southfieldben. Sokáig író akart lenni, de mint az a Rachel Fleit által rendezett filmből kiderül, a középiskolai irodalomtanára azt mondta neki, hogy a színészethez van tehetsége. Selma ezt nagyon rosszul élte meg: a hallottak ugyanis azt jelentették számára, hogy amire vágyik, amit szeretne, abban nem elég jó. Végül aztán mégis elindult azon az úton, amit a tanára "jelölt ki" neki. (Az 1999-es Kegyetlen játékok című film tette híressé, amely egyébként Pierre Choderlos de Laclos francia író híres regényének, az 1782-es Veszedelmes viszonyoknak a modern kori változata. ) Saját bevallása szerint imádott játszani, de mindig is meg volt győződve arról, hogy ő egy igazi "mellékszereplő-típus", vagyis folyamatosan arra törekedett, hogy munkájával az éppen forgatott film vagy sorozat sztárját segítse.
"Néha elesek. Elejtek dolgokat. A memóriám ködös"
SM-mel 2018 augusztusában diagnosztizálták. A filmben elmondja, hogy egyik orvostól a másikig járt, de sokáig senki sem tudta megállapítani, mi baj lehet az egészségével. Panaszait - egyebek mellett a bal lábának nehézkes mozgását, zsibbadását - szomorúságnak, túlhajszoltságnak, az anyjával való rossz kapcsolatának tulajdonították. "Utáltam magam azért, mert a testem nem működött úgy, ahogy kellene. Végül depressziós lettem, majdnem egy évig ki sem léptem otthonról. Úgy éreztem, ha kimegyek az utcára, minden tünetem felerősödik" - így Blair, aki szerint a diagnózis felszabadítóan hatott rá, mert végre megtudta, mi ellen kell küzdenie, merre kell elindulnia.
Az SM krónikus, a központi idegrendszer fehérállományának gyulladásos autoimmun betegsége, melynek következtében károsodnak az idegsejtek és az idegsejteket körülvevő, úgynevezett myelin. Döntően fiatal felnőttkorban jelentkezik, és az esetek felében a visszafordíthatatlan szövetkárosodás miatt rokkantsághoz vezet. Pontos oka nem ismert, kialakulásában valószínűleg több tényező játszik közre. A tünetek, attól függően, hogy a gyulladásos góc az idegrendszernek épp melyik részét érinti, nagyon különbözőek lehetnek.
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
Jelentkezhetnek szemproblémák (látóideg-gyulladás, homályos látás, kettőslátás), mozgáskoordinációs problémák (egyensúlyvesztés, bizonytalan járás, szédülés, a végtagokkal végzett mozgások ügyetlensége, a lábak gyengesége), az izmok merevekké, görcsösekké válhatnak. Az érintettek beszéde lelassul, érthetetlenné válik, megváltozik a ritmusa, beszéd közben nyelési nehézségek tapasztalhatóak. Ugyancsak gyakori az extrém fáradtság (amely képtelenné teheti a beteget önmaga ellátására is), a vizelettartási zavar, valamint a rövid távú emlékezet és a koncentrációs képesség gyengülése. A panaszokkal kapcsolatban még azt érdemes megjegyezni, hogy rohamszerűen - SM-es szakkifejezéssel és helyesírással élve shubokban - jelentkeznek. Egy ilyen shubnak lehetünk tanúi a Blairről szóló film elején is, amikor az addig folyékonyan beszélő színésznő hirtelen egyetlen érthető szót sem tud kimondani.
Betegségéről Blair 2018 októberében vallott először egy Instagram-posztban . "Mozgáskorlátozott vagyok. Néha elesek. Elejtek dolgokat. A memóriám ködös. (...) És a bal oldalam egy elromlott GPS-től kér útbaigazítást. (...) Azt akarom, hogy az életem valahogy teljes legyen. Szeretnék újra játszani a fiammal. Sétálni akarok az utcán, és lovagolni. Sclerosis multiplexem van, és jól vagyok. De ha azt látod, hogy mindent elejtettem az utcán, ami nálam volt, segíts felvenni. Egyedül nekem ez egy egész napba telne. (...) Valószínűleg már legalább 15 éve beteg vagyok. De most, hogy tudom, nagyon megkönnyebbültem" - írta a bejegyzésben, amelyben arra is kitért, hogy reméli, történetével másiknak is adhat némi reményt. "Nem kaphatsz segítséget, ha nem kérsz" - szögezte le a színésznő.
Bár Blair nem tartozott akkoriban a legnagyobb sztárok közé, ahhoz elég ismert volt, hogy ez a bejelentés az egész világ figyelmét ráirányítsa. A diagnózis után először 2019 februárjában jelent meg a nyilvánosság előtt, az Oscar-díj átadását követő Vanity Fair-partin. Feltűnését óriási érdeklődés kísérte. Ezzel kapcsolatban Krista Smith, a Vanity Fair újságírója egy rendkívül megindító történést elevenít fel a filmben. Mint elmondja, borzasztóan ijesztő lehetett Blair számára kiállni a fotósok kereszttüzébe, ő mégis megtette: botjára támaszkodva, magabiztosan pózolt a kamerák előtt. Amikor azonban tett néhány nehézkes lépést, ráébredve saját fizikai sérülékenységére, eltört nála a mécses. A fotósok pedig ahelyett, hogy ezt is megörökítették volna, tapintatosan leengedték a kamerákat. "Nem tartott sokáig, de nagyon megható és őszinte pillanat volt. Egészen hihetetlen volt látni, mit tettek érte ezek az emberek" - idézi fel könnyeivel küszködve Smith.
"Az is megtörténhet, hogy meghalok"
Miután kiderült, hogy SM-ben szenved, Blairt elkezdték gyógyszeresen kezelni. A diagnózis után érzett megkönnyebbülés azonban gyorsan szertefoszlott, és átadta a helyét a kétségbeesésnek: a színésznő ugyanis a gyógyszerektől sem lett jobban, sőt, az állapota tovább romlott. Ezért döntött 2019 nyarán az őssejt-transzplantáció mellett: a többlépcsős, kísérleti eljárás az immunrendszer "újraindításával" próbálja javítani az SM-betegek állapotát. Blair többalkalmas kemoterápiás kezelésen esett át, hogy elpusztítsák a vérsejtképzését és immunrendszerét, ezt követően pedig egészséges őssejteket kapott, azzal a céllal, hogy a szervezete új, működőképesebb immunrendszert építsen ki.
1995 óta több mint 3000 autoimmun betegnél - köztük SM-mel élőknél - végeztek el őssejt-transzplantációt. Bár az SM nem gyógyítható, két év elteltével az eljáráson átesett páciensek 83 százalékánál semmi jel nem utalt a betegség aktivitására, öt év elteltével pedig 67 százalékuknál még mindig remisszióban volt az SM. A kezelésről ugyanakkor tudni kell, hogy nagyon kimerítő és kockázatos: a korai vizsgálatokban a halálozási arány több mint 7 százalékos volt. A veszéllyel Blair is tisztában volt - a filmben elcsukló hangon beszél arról, hogy akár az is megtörténhet, hogy nem éli túl a kezelést. "Félek erről beszélni, mert nem tudom, mire számíthatok. (...) Nem tudom, hogy sokkal könnyebb lesz, mint ahogy gondolom, vagy olyan szintű sötétségbe kerülök, amire nem készültem fel. Vagy, amit valójában nem hiszek, de az is megtörténhet, hogy meghalok, és nem jöhetek vissza az otthonomba, a fiamhoz és a kutyámhoz."
Az Introducing, Selma Blair nem csak azt mutatja be húsba vágó őszinteséggel, mit tesz a betegség a színésznővel - látjuk, ahogy önkívületben vonaglik, rángatózik egy fehér takaró alatt; ahogy szinte négykézláb mászik fel a kertjében lévő lépcsőn; ahogy néhány egyszerű szó leírása is emberfeletti erőfeszítésébe kerül -, az őssejt-transzplantációval kapcsolatban sem takargat vagy szépít meg semmit. Ahova nem engedik be a filmes stábot, ott Blair a mobiltelefonjával rögzíti az átélteket. Az eljárás megviseli. Egyrészt küzd az őssejt-transzplantáció miatt fellépő fizikai tünetekkel, másrészt szinte véresre marcangolja az attól való félelem, hogy hogyan fogja kibírni a kezelést, és hogy talán soha többé nem láthatja a fiát.
Ugyanakkor Blair a gyötrelmek közepette sem veszíti el a humorérzékét. Van egy jelenet például, amelyikben a fia szórakoztatására, Usher Yeah! című slágerére próbálja rázni a fenekét, és közben megjegyzi, hogy "SM-mel nem lehet twerkelni". Egy másikban arról mesél, hogy rendelt egy vibrátort, amivel a nyakát fogja masszírozni. Attól sem riad vissza, hogy a füléhez emeljen egy játéktelefont, és megjátszott komolysággal azt mondja, "elnézést, most nem tudok beszélni, éppen életem utolsó napjait forgatjuk". A kórház folyosóján pedig, a kemoterápiától kopaszon, kórházi hálóingben, elkezdi forgatni a botját, mint egy mazsorett, és táncra perdül.
"Megbékéltem"
A színésznő 2019 augusztusában tért haza a kórházból. A néhány héttel későbbi felvételeken már azt láthatjuk, hogy a korábbiakhoz képest jóval folyékonyabban beszél, és szeretett hobbiját, a lovaglást is szinte úgy űzi, mint régen. 2020 márciusában azonban mintha már egy másik Selma Blairt venne a kamera. "Halálosan rosszul vagyok" - nyögi a párnájába, és az arcának minden vonása arról árulkodik, mennyire szenved. Bejelentkezik egy új orvoshoz, aki kideríti, hogy - és erre korábban egyik szakember sem jött rá, aki kezelte -, a színésznő szürkeállománya károsodott: ez az agynak az a része, amely hatással van az izommozgásra, a memóriára, az érzelmekre és a beszédkészségre is.
Az őssejt-transzplantáció tehát sikeres volt, de - ahogy Blair a film végén, 2019 októberében fogalmaz -, az a csodálatos gyógyulás, amiben reménykedett, nem következett be, és még mindig számos kihívás van, amivel szembe kell néznie. A film befejezése ettől függetlenül nem szomorú, sokkal inkább reményteljes. Mintha a színésznő új életének első napjait látnánk. "Szégyellem kimondani, de megbékéltem. Természetesen vannak olyan pillanataim, amikor nem ezt érzem, de összességében elmondhatom, hogy béke van bennem" - így Blair, aki egyébként arról is beszélt, nem biztos abban, hogy valaha is visszatér a színészethez.
Az Introducing, Selma Blair ereje a kíméletlen őszinteségében rejlik. A sztárvilágban, ahol minden a tökéletességről szól, hihetetlenül ritka az ilyen mélységű kitárulkozás. Még ha fel is vállalja néhány híresség, hogy valamilyen betegséggel küzd vagy küzdött, egy bizonyos pontnál tovább nem engedik a nyilvánosságot. Blairnek azonban volt bátorsága szó szerint mindent megmutatnia magából: a sérülékenységét, a gyengeségét, a félelmeit, a fájdalmát. És pont ezzel segít a legtöbbet. Nemcsak azoknak, akik SM-mel vagy más, gyógyíthatatlan betegséggel küzdenek, hanem mindenkinek. Úgyhogy ezt a filmet mindenkinek látnia kell.
Legjobban: