Elbutulást okozhat a sok fejelés

Akár demenciát is okozó agykárosodás jeleit fedezték fel kutatók egykori futballjátékosoknál, ami megerősíti azokat a félelmeket, amelyek szerint veszélyes lehet a labda rendszeres fejelése vagy a többiekkel való összeütközés a pályán.

Az volt az első ilyen jellegű kutatás. A tanulmány során hat elhunyt férfit is vizsgáltak, akik hosszú labdarúgó karrier után hunytak el demenciában szenvedve. Mindannyian erősek voltak a fejelésben.

foci
A futball a világon a legnépszerűbb csapatsport. Megvannak a veszélyei

Az eredmények alapján feltételezhető, hogy a profi labdarúgókat hosszú távon ugyanolyan kognitív problémák fenyegetik, mint a bokszolókat vagy az amerikaifutball-játékosokat. Szakértők szerint azonban további kutatásra van szükség ahhoz, hogy bebizonyítsák az egyértelmű kapcsolatot ademenciaés a fejelés között. A kockázat azonban az alkalmi játékosok számára minimális.


"Bemutattuk, hogy ugyanaz a kórkép, amely előfordul volt bokszolóknál, előfordulhat néhány volt futballistánál is, akik demenciával küzdenek, de nyomatékosítom: csak nagyon kis számú játékost vizsgáltunk" - mondta Huw Morris, a University College London (UCL) neurológiai intézetének kutatója, a tanulmány társszerzője. "A vizsgált sportolók karrierjének átlagos hossza 26 év volt, ami több ezer órányi játékidő, több ezer órányi edzés és több ezer fejelés. Úgy gondolom, a szabadidőben focizóknál rendkívül alacsony a kockázat" - vélekedett a Morris.

A labdarúgás a világ legnépszerűbb sportága, és a kutatók szerint a fejsérülések kockázatát a játék előnyeivel összevetve kell mérlegelni. A foci hozzájárul a szív- és érrendszer egészségéhez, amely egyébként csökkenti a demencia kialakulásának esélyét is.

Az, hogy az emberi agy öreg korunkban már nem úgy teljesít, ahogy elvárnánk, nem újdonság. Az viszont csak most kezd tudatosulni a döntéshozókban, hogy ez nem személyes, hanem közegészségügyi és gazdasági kérdés. Részletek!

Az Acta Neuropathologica című tudományos lapban megjelent tanulmány elkészítéséhez a szakértők 14 visszavonult, demenciában szenvedő futballistát követtek figyelemmel, hatuk esetében megkapták a legközelebbi hozzátartozó engedélyét az elhunyt sportolók halála utáni vizsgálathoz is. A hatból négy sportoló agyában krónikus traumatikus enkefalopátiára (CTE), a demencia potenciális okozójára utaló bizonyítékot találtak. Mind a hatuknál azAlzheimer-kórjelei is mutatkoztak. A CTE gyakori egykori bokszolók esetében, progresszív memóriaromláshoz, viselkedésváltozáshoz és motoros (mozgásbeli) képességek csökkenéséhez vezet.

Az Angol Futballszövetség szerint további kutatásokra van szükség annak megállapítására, vajon a degeneratív agyi betegségek általánosabbak-e a volt focisták körében.

Forrás: MTI

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+21, +26 °C
Minimum:
+6, +11 °C

Hazánkban hétfon délelőtt általában csak kevés felhő lesz az égen, csapadékra nem kell készülni.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag