Magas a vérnyomásod? Lehet, hogy a párodnak is az

Számtalan pár osztozik a magas vérnyomásban. Mutatjuk, mi lehet ennek az oka.

Gyakori, hogy ha valakinek magas a vérnyomása, akkor a párjának is azszámolt be a Journal of the American Heart Association című folyóiratban megjelent friss amerikai kutatás eredményéről a Science Daily.

vérnyomásmérés, magas vérnyomás
Fontos a rendszeres ellenőrzés. Fotó: Getty Images

Egymás tükörképei

Sokan tudják, hogy a magas vérnyomás gyakori a középkorú és idősebb felnőttek körében, mégis meglepődtünk, hogy sok idősebb párnál a férjnek és a feleségnek is magas a vérnyomása" – állítja Dr. Chihua Li. A Michigani Egyetem munkatársa szerint az Egyesült Államokban például a vizsgált ötvenéves vagy annál idősebb párok több mint 35 százalékánál mindkét félnek magas volt a vérnyomása.

A kutatók azt akarták kideríteni, hogy sok házaspár, akiknek gyakran azonosak az érdeklődési köreik, az életkörülményeik, az életmódbeli szokásaik és az egészségi állapotuk, osztoznak-e a magas vérnyomásban is. Korábbi tanulmányok, amik bizonyos betegségek meglétét vizsgálták a párok között egyetlen ország vagy kisebb régiók mintáit vették alapul. Most 3989 amerikai, 1086 angol, 6514 kínai és 22 389 indiai házaspár vérnyomásadatait elemezték. 

Vannak egyszerű technikák, amelyek segíthetnek, hogy gyógyszerek nélkül csökkentsd a vérnyomásod. Mutatunk néhány trükköt.

Kiderült, hogy míg a magas vérnyomás gyakoribb az Egyesült Államokban és Angliában, mint Kínában és Indiában, azonban a párok közötti összefüggés Kínában és Indiában erősebb. Ennek egyik oka kulturális lehet. Kínában és Indiában erősen hisznek a család összetartó erejében, így a párok talán jobban befolyásolják egymás egészségét – állapították meg a kutatók. Szerintük eredményeik rávilágítanak arra, hogy a magas vérnyomás diagnosztizálásában és kezelésében párkapcsolati alapú szűréseket is kellene végezni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!