A délutáni alvás védelmet nyújthat a magas vérnyomás ellen

Háromnegyed órányi délutáni szunyókálás hatékony védelmet nyújthat magas vérnyomás ellen - bizonyították be amerikai szakemberek.

A pennsylvaniai Allegheny College munkatársai kimutatták, hogy naponta negyvenöt percnyi délutáni alvással sokkal gyorsabban és hatékonyabban csökkenthető a mentális stressz okozta magas vérnyomás. Az International Journal of Behavioural Medicine című folyóiratban megjelent tanulmányukban arra is felhívják a figyelmet, hogy manapság átlagosan két órával kevesebbet alszunk éjszaka, mint ötven évvel ezelőtt, ezért egy rövid délutáni alvás mindenképpen jótékony hatással van a szív- és érrendszerünkre.

Vérnyomás

Vérnyomás
A kutatásban részt vevő 85 egészséges diákot két csoportra osztották a szakemberek. Az egyik napközben hatvan, a másik azonban egyetlen percet sem tölthetett alvással. A vizsgálat végén egy kifejezetten vérnyomás-emelésre tervezett fejben számolásos matematikai példát kellett megoldaniuk az alanyoknak.

Azoknak a diákoknak, akik 45-60 percet aludtak napközben jelentősen alacsonyabb volt a vérnyomásuk a stresszes élményeket követően, mint azoknak, akik semmit sem pihentek délutánonként. A résztvevők által kitöltött kérdőívekből az is kiderült, hogy a napközben sziesztázó emberek kevésbé szenvedtek álmatlanságtól, mint a nem pihenő társaik.

A tanulmány szerzői, Ryan Brindle és Sarah Conklin elmondták, eredményeikkel sikerült bebizonyítani a délutáni alvás regeneráló és védelmet nyújtó hatásait. "A délutáni pihenés elősegíti a mentális stresszt követő gyors szív- és érrendszeri regenerálódást" - idézte a szakembereket a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása.

"További vizsgálatokra lesz szükség annak kiderítésére, hogy milyen módon van összefüggésben a délutáni szunyókálás a szív- és érrendszeri egészséggel, illetve, hogy olyan módszernek tekintsék, amely elsősorban a szívbetegségre hajlamos és az optimálistól eltérő mennyiségű, illetve minőségű alvástól szenvedők számára lehet létfontosságú" - hangsúlyozták a szakemberek.

Animáció: HáziPatika.com

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

január 06. - január 12.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
9 500
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
-1, +4 °C
Minimum:
-5, 0 °C

Hazánkban kedden délelőtt a magasabb tájakon kisüthet a nap, de sokfelé tartósan borult, párás idő lesz.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag