Új nevet keres a WHO a majomhimlőnek

Mind a majomhimlő vírusának, mind az általa okozott megbetegedésnek új nevet tervez adni az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A névváltoztatás célja a káros félreértések és stigmák megszüntetése.

„A WHO nyilvános konzultációt kezdeményez egy új betegségelnevezésről a majomhimlő számára. Bárki, aki szeretne új nevet javasolni, megteheti” – olvasható a szervezet közleményében. Mint azt a Bloomberg írja, a vírusok elnevezése általában a WHO hatálya alá tartozik, ezúttal viszont rendhagyó módon a szélesebb körben vett publikumot is bevonják a folyamatba. Névötletet beküldeni az alábbi honlapon, az ICD-11/Add Proposals menüpont alatt lehet regisztrációt és bejelentkezést követően.

majom, Kongó
A majomhimlő elnevezés nemcsak pontatlan, de veszélyes tévhitek forrása is lehet. Fotó: Getty Images

A WHO mintegy két hónappal ezelőtt kezdett egyeztetéseket a vírus átnevezéséről a nemzetközi tudományos élet és a közegészségügyi szereplők nyomására. A változtatást az teszi szükségessé, hogy a szakértők megítélése szerint a majomhimlő elnevezés könnyen káros stigmatizáció forrása lehet. Mint azt például megírtuk, Brazíliában több városból és nemzeti parkból is jelentettek olyan eseteket, amikor az emberek majmokat mérgeztek meg, illetve kövekkel támadtak az állatokra, feltételezhetően a majomhimlő terjedése miatt érzett félelem és düh által vezérelve.

A majomhimlő vírusát 1958-ban fedezték fel, amikor a ma alkalmazott irányelvek még nem léteztek a betegségek és vírusok elnevezésére. A vírusvariánsok is korábban azok után a földrajzi régiók után kapták a nevüket, ahol először cirkulálni kezdtek – ez a gyakorlat napjainkban szintén elavultnak számít, mivel erősíti a diszkrimináció veszélyét. A WHO idén augusztus 8-án hozott döntést arról, hogy a majomhimlővírus közép-afrikai, avagy kongó-medencei kládja, valamint nyugat-afrikai kládja a jövőben egyszerűen az 1-es és 2-es klád nevet viseli majd a hivatalos dokumentációkban.

A Reuters hírügynökség hétfői összesítése szerint a majomhimlő a mostani járványkitörés során már mintegy 32 ezer embert fertőzött meg a Föld több mint 80 olyan országában, ahol a fertőzés nincs jelen endemikusan. A megbetegedések számának gyors növekedése miatt a WHO július 23-án globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett. Mindeddig négy halálesetről érkezett jelentés majomhimlővel összefüggésben: két halálesetet Spanyolországban, egyet-egyet Brazíliában és Indiában regisztráltak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, de a nyugati határ közelében előfordulhatnak felhősebb körzetek is. Foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. A Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!