Nehéz lesz pótolni az oltatlan tanárokat

Még nem tudni, hány tanár utasítja el a kötelező oltást.

Sokkoló fotók : van, ahol így vesznek rá az oltásra.

Minden egyes tanár, akit a kötelező oltás elutasítása miatt kell majd szabadságra küldeni, hiányozni fog a rendszernek - mondta Horváth Péter, a kormány által létrehozott tanári szervezet, a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke a Népszavának . Szerinte több iskolában lesznek olyan pedagógusok, akik annak ellenére sem fogják beoltatni magukat, ha emiatt fizetés nélküli szabadságra küldik őket.

tanár
Még nem tudni, hány tanár utasítja el a kötelező oltást. Fotó: Getty Images

A rendszer furcsasága, hogy amíg az állami közoktatási intézményekben kötelezően elrendelik az oltást , az alapítványi és az egyházi fenntartású iskolában a fenntartók dönthetnek erről. Az állami iskolákban a tanárok egyelőre a tankerületek utasítására várnak, az érintett kollégáknak legkésőbb november 15-éig kell tájékoztatást kapniuk, az első oltást pedig december 15-éig kellene felvenniük.

A katolikus fenntartású oktatási intézményekben nagyon magas az átoltottság, továbbá a kézfertőtlenítés, az épületek, közös terek folyamatos fertőtlenítése továbbra is érvényben van, közölte a lappal a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóosztálya. A reformátusoknál eddig 18 intézményben vezették be a kötelező védőoltást (jelenleg 186 református oktatási intézmény működik az országban).

Az oktatási szakszervezetek a sztrájkkövetelések közé is felvették a kötelező oltásról szóló rendeletek visszavonását. Erről a napokban tárgyaltak volna a minisztériummal, de az Emmi a sztrájktárgyalások halasztását kérte, az újabb találkozó időpontja november 18-a.

Nemcsak a felnőttek körében fertőz meg egyre több embert a koronavírus delta variánsa, hanem a gyerekek között is - figyelmeztetett egy hazai szakember. Mint mondta, fontos lenne mielőbb engedélyezni a 12 év alattiak beoltását is, ugyanis ebben a korosztályban még egy enyhébb megbetegedésnek is súlyos következményei lehetnek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.