COVID-19: komoly szövődményeket okozhat a gyerekeknél

Nemcsak a felnőttek körében fertőz meg egyre több embert a koronavírus delta variánsa, hanem a gyerekek között is - figyelmeztetett egy hazai szakember. Mint mondta, fontos lenne mielőbb engedélyezni a 12 év alattiak beoltását is, ugyanis ebben a korosztályban még egy enyhébb megbetegedésnek is súlyos következményei lehetnek.

"A 4. hullámban az lesz érdemben védett, aki 3 oltást kapott" - hangzott el a Kormányinfón .

A gyerekek koronavírus-fertőzöttségének emelkedése párhuzamosan halad a felnőttekével, és a delta variáns már a fiatalokra is komoly veszélyt jelent - hangsúlyozta Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke az ATV Start című műsorában. Éppen ezért a szakember abban bízik, hogy Európában is minél hamarabb lehetőség nyílik a 12 év alatti gyerekek immunizálására is.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus járványhelyzet, koronavírus Magyarország,
Egy enyhe megbetegedés is súlyos következménnyel járhat.A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Hamarosan olthatják az 5-11 éveseket is

Az Egyesült Államokban már az 5 és 11 év közöttiek körében is engedélyezték a Pfizer koronavírus -vakcinájának alkalmazását. A magyar szakember ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az amerikai és a magyar populáció között nincs különbség, ezért ha ott biztonságosnak találták az említett korosztály vakcinázását, akkor itthon sem lehet akadálya ennek. Ráadásul a hatóanyag és a szakmai szempontok tekintetében sem megoldhatatlan, hogy az eddig felhalmozott vakcinákat - kisebb adagokban kimérve - a gyerekek oltására is felhasználhassák. Az Európai Gyógyszerügynökségnek (EMA) azonban előbb meg kell adnia az engedélyt az európai 5-11 évesek beoltására.

Komoly szövődmények alakulhatnak ki

A gyerekeknél egyébként továbbra is viszonylag kicsi az esély a súlyos megbetegedésre, de a komoly szövődmények kialakulásához sajnos egy enyhe megbetegedés is elég. A hosszú COVID -on kívül például az életveszélyes állapotot előidéző és heteken át tartó intenzív ápolást igénylő többszervi gyulladás fellépésének kockázata is fennáll - mutatott rá a szakértő, aki egyben a megelőzés - a maszkhasználat, a távolságtartás, a kézfertőtlenítés és a szülők oltása - fontosságára is felhívta a figyelmet.

Látható, hogyan roncsolja a tüdő apró ereit a koronavírus .

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül, estére azonban nagyrészt mérséklődik vagy legyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 33 és 36 fok között alakul.Késő estére általában 24 és 30 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!