Koronavírus: az első hullám így hatott a magyarokra

HáziPatika

A megkérdezettek harmada tart attól, hogy akár saját maga, akár egy családtagja elkaphatja az új típusú koronavírus-fertőzést - derült ki ELTE PPK Szociálpszichológia Tanszékének felméréséből. A kutatók elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy a járvány első heteiben hogyan alkalmazkodtak a magyar emberek a járványhelyzetben megváltozott körülményekhez.

A több mint ötezer fő megkérdezésével idén március 26. és április 5. között lefolytatott online felmérés célja az volt, hogy felfedje, az emberek mennyire voltak hajlandóak a közösségi szempontokra tekintettel átalakítani viselkedési szokásaikat, követni a hatóságok utasításait, illetve mennyire voltak nyitottak a hatóság intézkedéseit kritizáló hangokra - olvasható az egyetem közleményében. Az így kapott eredmények szerint a résztvevők túlnyomó többségére, 96 százalékára a szolidaritás és önzetlen viselkedési hajlandóság volt jellemző.

Mikor és hogyan érhet véget az idén berobbant világjárvány? Részletek itt.

A közösségorientált viselkedést olyan kérdésekre adott válaszokkal mérték, mint például mennyire lennének hajlandók saját áldozatok vállalására mások egészségének megóvásáért, illetve mennyire viselkednének önzetlen módon bizonyos hétköznapi helyzetekben, így akár élelmiszer-vásárlás alkalmával megosztanák-e mással az elfogyóban lévő termékeket. Összességében a válaszadók jól informáltnak tartották magukat a témában, amit megerősített, hogy hat, koronavírussal kapcsolatos tényre vonatkozó kérdésre 69 százalékuk hibátlanul válaszolt, 23 százalékuk pedig csupán egyetlen hibával.

Budapest, Magyarország, koronavírus, COVID-19, szájmaszk

A magyarokra a szolidaritás és önzetlenség volt jellemző a járvány első megjelenésekor.

Fotó: Getty Images

A hatóságok utasításait nem mindenki fogadta el

A szolidaritás és önzetlenség mellett a hatóságok utasításainak követésére való hajlandóság már jóval kevésbé mutatott egységes képet: a megkérdezettek 44 százaléka válaszolt úgy, hogy eleget tenne a hatóságok által támasztott követelményeknek, míg 43 százalék úgy, hogy nem tenne így. Ezzel egyidejűleg 86 százalék vallotta azt, hogy érdemes odafigyelni azokra is, akik kritizálják a hatóságok intézkedéseit. A hatóságok utasításainak elfogadása és a kritikus hangokra való odafigyelés legnagyobb mértékben azzal függ össze, hogy

  • valaki egyetért-e a kormány intézkedéseivel vagy sem,
  • az általános politikai orientációjával,
  • valamint azzal, hogy mennyire tartja fontosnak egy erős vezető követését és a hagyományos értékek védelmét.

A felmérést készítő kutatók szerint a tudományos eredményekbe vetett hit a jobboldaliak körében csökkenti az engedelmességet és növeli a kritikus hangokra való odafigyelést, míg a baloldaliaknál éppen fordítva hat. Az eredményekből úgy tűnik, hogy a jobboldali emberek inkább elfogadják a hatóságok utasításait még akkor is, ha azokkal nem értenek egyet, míg a baloldali emberek hatóságokkal való együttműködése leginkább úgy váltható ki, ha az intézkedések tudományos érvekkel alátámasztottak, egyetemes emberi értékekre és a másokkal való együttérzésre építenek.


Félelem a fertőzéstől és a járvány pénzügyi hatásaitól

A megkérdezettek több mint fele a koronavírus-járványt saját magára és családjára nézve veszélyesnek gondolja, azonban csak 33 százalék tart attól, hogy ő vagy családtagjai elkapják a betegséget. Annak ellenére, hogy a kitöltők mindössze 38 százaléka gondolja, hogy általánosságban véve súlyos gazdasági következményei lesznek a járványnak, 62 százalék tart tőle, hogy a családjára anyagi terhet ró a járvány.

A kutatás vezetője Kende Anna, az ELTE PPK Szociálpszichológia Tanszék egyetemi docense. A felmérést végző kutatócsoport az ELTE PPK Pszichológiai Doktori Iskola és a Szociálpszichológia Tanszék munkatársai: Csaba Sára, Nyúl Boglárka és Engyel Márton.

Hirdetés

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+14, +24 °C
Minimum:
+6, +13 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt általában közepesen felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag