Koronavírus: éppen egy járványhullám zajlhat itthon

Részletes járványügyi adatok híján nem lehet biztos következtetéseket levonni a koronavírus-fertőzések számának hazai alakulásáról. A szakértő szerint ugyanakkor vannak olyan jelek, amelyek alapján éppen egy járványhullámban lehetünk.

A világjárvány kezdete óta rengeteget változott az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2), amelynek az utóbbi időben két variánsáról lehet sokat hallani a hírekben. Az egyaránt az omikron alváltozatának számító EG.5 (Eris) és BA.2.86. (Pirola) közül egyelőre előbbi magyarországi felbukkanását jelentette be hivatalosan a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK). Ami viszont igazán fontos, hogy az eddig született feljegyzések alapján egyik sem okoz nagyobb valószínűséggel súlyos megbetegedést, mint a korábbi törzsek – írja a Telex.

maszk, koronavírus, légúti fertőzések
Ahogy megyünk bele az őszbe, érdemes lehet ismét megfontolni a maszkviselést a zsúfolt helyeken. Fotó: Getty Images

„Az a fajta óriási evolúciós ugrás, amelyet az omikron megjelenésekor láttunk, a most terjedő törzseknél nem megfigyelhető. A vírus azt csinálja, amit várunk tőle: csiszolgatja magát, kerülgeti a kialakított immunitásunkat” – nyilatkozta a lapnak Kemenesi Gábor virológus. Oroszi Beatrix epidemiológus pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy „nem egy-egy variáns az érdekes jelen pillanatban, hanem hogy ezek milyen gyorsan és mennyire megújulva tudnak egymás után jönni. Félelmetes ez a tempó”. Hozzátette, a vírus jól alkalmazkodik, egyre jobban meg tudja kerülni a korábbi fertőzések és védőoltások által kiváltott védettséget.

Valószínű, hogy éppen zajlik egy járványhullám

A Telex arra figyelmeztet, hogy lényegében „vakon repülünk”, tekintve, hogy mára megszűnt a hivatalos járványügyi tájékoztató oldal és a rendszeres kormányzati adatszolgáltatás. Az NNGYK oldalán csak a vírus örökítőanyagának szennyvízben mért koncentrációjáról találni naprakész adatokat. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adataiból annyi kivehető azonban, hogy Magyarország is a növekvő trenddel rendelkező országok közé tartozik, dacára annak, hogy immár nem kötelező bejelenteni a COVID-19-féle megbetegedéseket, ennél fogva az esetek nagy része nem kerül be a hivatalos statisztikákba.

Oroszi Beatrix az előző szezon tapasztalatai, trendjei, valamint a külföldön látható folyamatok alapján úgy véli, „valószínűleg épp egy járványhullámban vagyunk Magyarországon, amit a járványügyi megfigyelőrendszer adatok híján nem tud kimutatni, viszont a megbetegedések számáról empirikus módon tudjuk, látjuk, hogy magasabb”. Feltevését egyébként a szennyvízadatok elmúlt időszakbeli romló tendenciája, valamint a pozitív tesztek arányának növekedése is alátámasztani látszik.

Kemenesi szerint természetes, hogy növekednek az esetszámok, hiszen ősz lévén megyünk bele a légúti megbetegedések szezonjába. „Megtanulhattuk, hogy a Covidnak szezonon kívül is vannak hullámai, de ez még mindig egy friss vírus, és keresi a helyét, előbb-utóbb várhatóan be fog állni a szezonális légúti megbetegedések közé. Ennek az előszele már tavaly és azelőtt is látszott, mindig mutatott egy őszi-téli hullámot is” – mutatott rá a virológus.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +18 °C

Hazánk északi és nyugati részén megnövekszik a felhőzet, és itt az éjszaka folyamán helyenként zápor, zivatar is előfordulhat. Délen, délkeleten még nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható. A légmozgás döntően mérsékelt marad, de a Kisalföldön és az Alpokalján már lehetnek élénk lökések az északnyugatira forduló szélből.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15, 22 fok között alakul, de északnyugaton, valamint a vízpartokon, magasan fekvő helyeken ennél pár fokkal melegebb, a hidegre hajlamos helyeken hűvösebb is lehet. Mivel még mindig egy anticiklon határozza meg a térségünk időjárását, fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A nők 80 százalékát érinti, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vele – Teszteld a tudásodat! Tisztában vagy a változókori hőhullámok rizikófaktoraival, tüneteivel és kezelési lehetőségeivel? Kvízünkben most letesztelheted a tudásodat!
kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!