Betegségek, amelyekről a szemünk árulkodik

A magas vérnyomás és koleszterinszint, sőt akár a pajzsmirigyzavarok jeleit is felfedezhetjük a szemeinkben. Milyen jelekre figyeljünk, amikor reggel a tükörbe pillantunk?

Szinte minden kultúrában ismert mondás, hogy a szemünk a "lélek tükre", és árulkodik a jellemünkről. Az viszont tudományosan is igazolt, hogy bizonyos betegségek nyomai először a szemünkben fedezhetőek fel. Ezért is javasolt évente legalább egyszer elvégeztetni egy szemvizsgálatot még azoknak is, akiknek egyébként nincs gondjuk a látásukkal. Alább felsoroltuk a leggyakoribb betegségeket, amelyekről a szemünk árulkodhat!

bizonyos betegségek nyomai először a szemünkben fedezhetőek fel
Bizonyos betegségek nyomai először a szemünkben fedezhetőek fel. Fotó: iStock

Magas koleszterinszint

A túl magas koleszterinszintről a szem szaruhártyáján megjelenő fehér körgyűrű, illetve a szemfehérjében lerakódó apró, sárgás színű zsírlerakódások árulkodhatnak. Ilyen lerakódások a szemhéjunkon, illetve a szem körüli területeken is kialakulhatnak, és komoly veszélyre figyelmeztethetnek, hiszen a magas koleszterinszint miatt megnő a szívroham és a stroke veszélye is.

Magas vérnyomás

A magas vérnyomás miatt többletteher hárul az érfalakra, aminek a nyoma a szemben is könnyen felfedezhető. Bár látásproblémákat a vérnyomás inkább csak nagyon előrehaladott állapotban okoz, a szemfenéki érrendszer károsodása könnyen vizsgálható pupillatágítással. A kiugró vérnyomás miatt viszont a szem be is vérezhet, ezért ha gyakran és látszólag indokolatlanul lesz vérhálós a szemünk, érdemes utánajárni, hogy mi váltja ki ezt a panaszt.

Neurológiai betegségek

Ha az arcon vagy a szemhéjakon aszimmetria vagy mozgászavar jelentkezik, esetleg kettős látást vagy szemmozgászavart észlelünk, mindenképpen forduljunk szemész szakorvoshoz és neurológushoz, mert a felsorolt tünetek a beidegzésért felelős izom vagy ideg betegségét jelezhetik.

Természetes, hogy korral romlik a látásunk? Részletek !

Gyulladás a szervezetben

Egy-egy kialvatlan éjszaka után teljesen természetes, hogy duzzadt, vörös szemekkel ébredünk, ha azonban ez a tünet rendszeresen és látszólag minden ok nélkül alakul ki, előfordulhat, hogy valamilyen gyulladásra hívja fel a figyelmet. Mindenképpen javasolt ilyenkor konzultálni egy orvossal, érdemes gócvizsgálatot és laborvizsgálatot kérni.

Pajzsmirigyzavar

Bár a pajzsmirigy egy viszonylag apró szerv, a működése hatással van az egész szervezetre, így a szemünkre is. Zavarára utalhat például az állandó szemszárazság és a szemhéj gyulladása. A pajzsmirigy-túlműködéssel járó Graves-Basedow-kór esetén megnagyobbodik a szemgolyó, ami akár olyan méreteket is ölthet, hogy a szemhéj már nem képes lefedni a szemgolyó egészét.

Látóideg-gyulladás

Ez a probléma rendszerint hirtelen kialakuló látásromlással és kettős látással jár, aminek hátterében különböző betegségek állhatnak (gócbetegségek, neurológiai kórképek, például sclerosis multiplex.) Mivel a korai diagnosztizálás rendkívül fontos, érdemes a problémával mielőbb szemész orvoshoz fordulni.

Cukorbetegség

A nem megfelelően beállított vagy fel nem fedezett cukorbetegség súlyos érelváltozásokat okozhat. Mivel ezeket az érelváltozásokat leghamarabb a szemben lehet észrevenni, nagyon fontos az évenkénti szemészeti vizsgálat. A rendszeres szemészeti kontroll azért is szükséges, mert a cukorbetegségnek szemészeti szövődményei is lehetnek. A diabéteszes szemfenéki elváltozások akár látásvesztést is okozhatnak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.