Komoly ízületi betegségről árulkodhat a járásunk

Mindenki a maga sajátos módján jár. Egy új tanulmány szerint azonban vannak, akiknél eközben nagyobb nyomás nehezedik a csípőre és a térdekre, ami hozzájárulhat a későbbi ízületi kopáshoz. Kutatók szerint ennek elkerüléséhez és korrigálásához időben ki kell szűrni a káros mozgásmintákat.

A Sydney-i Egyetem és a Brit Kolumbiai Egyetem kutatói az összes rendelkezésre álló szakirodalmat elemezték, ami az emberek járásmódja és az oszteoartritisz (porckopás) kialakulása vagy súlyosbodása közötti kapcsolatról szól.

Járási szokásainkat számos tényező befolyásolhatja. Fotó: Getty Images
Járási szokásainkat számos tényező befolyásolhatja. Fotó: Getty Images

Az Osteoarthritis and Cartilage című szaklapban megjelent tanulmány szerint bizonyos járás közben megfigyelhető jellegzetességek összefüggésbe hozhatók a csípő- és térdízületi kopás kialakulásával és súlyosabbá válásával. Magyarán, a járás stílusából meg lehet jósolni, hogy kinek az ízületei kophatnak el kórosan.

Az ízületi kopás esélye

"Ez az első tanulmány, amely megerősíti, hogy bizonyos biomechanikai vagy emberi mozgások összefüggenek az oszteoartritisz kialakulásával és súlyosbodásával. Az ízületi kopás nem gyógyítható, Ausztráliában ez a rokkantság és a krónikusfájdalomfő oka. A kockázati tényezők biomechanikai laboratóriumban szűrhetők, és bizonyos terápiákkal módosíthatók is" - mondta Nicole D'Souza, a tudományos projekt vezetője.

Az összefoglaló elemzésbe a kutatók 23 tanulmány eredményeit vonták be, amely így több mint négyezer személy adatait tartalmazza. Megvizsgálták a járásban szerepet játszó különböző típusú ízületi mozgásokat és kapcsolatukat az oszteoartritisz előrehaladásával. D'Souza szerint összetett feladat volt, hogy meghatározzák a járás közben vizsgálandó markereket, mivel nagyon sok ízületet figyeltek meg a különböző életkorú és állapotú résztvevőknél. Kiderült, hogy nemcsak a korai és közepes stádiumú porckopásban szenvedőknél van kimutatható hatása annak, hogyan mozognak és terhelik az ízületeiket, hanem az egészséges embereknél is.

A tanulmány egyik legfontosabb megállapítása annak a járásmintázatnak az azonosítása volt, amelynél lépés közben a térd kissé kifelé és visszafelé is mozog. Úgy találták, hogy akiknél ez jellemző, azoknál majdnem kétszer nagyobb az esély a térdízületi kopás kialakulására és súlyosbodására.

A járási szokásaink gyakran tudattalanul alakulnak ki, és számos tényező befolyásolhatja azokat: például a testmagasság, a testsúly és a járási sebesség. E mozgásbeli eltérések nagyon kicsik és szinte észrevehetetlenek, hacsak nem kifejezetten ezeket vizsgálják.

Filmes módszerek, rengeteg kamera

A fizioterapeuta felkeresése elengedhetetlen az oszteoartritisz általános kezeléséhez, de a járás biomechanikájának megváltoztatását célzó beavatkozások egyelőre nem teljesen megalapozottak - véli D'Souza. Minden egyes lépésünket az ízületeink és izmaink bonyolult mozgássorozata teszi lehetővé. Normális esetben a járás és a mozgás klinikai vizsgálata lineárisan és két dimenzióban történik. A Sidney-i Egyetem új biomechanikai laboratóriumának célja, hogy az emberi mozgást a lehető legaprólékosabban kielemezze.

Itt már háromdimenziós mozgásrögzítő technológiát használnak a mozdulatok elemeinek rögzítésére. A laboratóriumban húsz kamera figyeli a pácienseket. Ennél jobb mozgásmegfigyelő rendszere csak az animációs filmek legnagyobb gyártójának, a Disney-nek van, amelynek stúdiója 90 kamerával dolgozik. Ez lehetővé teszi, hogy feltérképezzék a színészek mozgását és életre keltsék az animációt. A Sidney-i Egyetem laboratóriuma is hasonló módszert használ. Azáltal, hogy ezt a technológiát klinikai célokra hasznosítják, a kutatócsoport több információhoz juthat - írja a MedicalXpress.

A diétából és testmozgásból álló programban részt vevő 55 éven felüli túlsúlyos és elhízott, térdízületi porckopástól szenvedő emberek kisebb fájdalomról, jobb térdműködésről, jobb mobilitásról és jobb életminőségről számoltak be testsúlyuk tíz százalékának leadását követően.

A laboratórium következő lépése a betegséghez kapcsolódó markerek szűrése, és olyan módszerek azonosítása, amelyekkel az ízületek tehermentesíthetők a betegség kibontakozásának lassítása érdekében. A kutatócsoport jelenleg is folytat klinikai kísérletet, amelyben különböző járásmintákat vizsgálnak. Milena Simic, a tanulmány vezető szerzője és az egyetem biomechanikai laboratóriumának igazgatója arról beszélt az egyetem híroldalának, hogy kutatócsoportjuk annak lehetőségeit is elemzi, miként lehetne a káros ízületi terhelést csökkenteni a térdízületi gyulladásban szenvedőknél.

)
Tiszta levegő (X)

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30, +36 °C
Minimum: +14, +20 °C

A többórás napsütést időnként gomolyfelhők zavarják, legfelejebb délen lehet elvétve egy-egy zivatar. Mérsékelt szél mellett 31, 36 fokos maximumhőmérsékletekere számíthatunk. Vasárnap sem érkezik front, fokozódik a kánikula. A migrén mellett a keringési panaszok is gyakoriak lehetnek, egyre többen tapasztalhatnak alvászavarokat is. A tűző napon fennáll a napszúrás és a hőguta kockázata. A déli órákat javasolt árnyékos, hűvös heéyen tölteni. Az érzett hőmérséklet még a mért értkeknél is magasabb lesz. A légszennyezettség közepes, kissé növekszik. A légnyomás gyengén emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Megterhelő hőség (Napi középhőmérséklet 25 fok felett várható)