Vastagbélrák: így maradhat életben

Kisebb eséllyel épülünk fel egy vastagbélrák után, ha túl sok televíziót nézünk - állítja egy amerikai kutatás.

"Ha kevesebb tévét nézünk naponta (két óránál nem többet), és ezzel egyidőben többet is edzünk, (legalább heti négy órát), az kisebb halálozási arányhoz vezet a vastagbélrák túlélői között" - részletezte a tanulmányt annak szerzője, Hannah Arem, a U.S. National Cancer Institute rákintézet kutatója.

Vastagbélrák: tünetek és kezelések

A vastagbél (colon) az emésztőrendszer utolsó szakaszát képezi, teljes hossza körülbelül 150-180 cm, átlagos átmérője 5-6 cm. Kezdeti szakaszán található a vakbél - ezen helyezkedik el a féregnyúlvány -, a vakbélbe nyílik a vékonybél. A vastagbél részei: a felszálló, a haránt, a leszálló vastagbél szakasz, majd az S-alakú szigmabél, utolsó szakasza pedig a mintegy 20-25 cm hosszú végbél (rectum), ami a végbélnyílással (anus) végződik. Tudjon meg többet, kattintson!

Érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy a tanulmány nem létesít ok-okozati összefüggést a televíziónézés, az edzés és a túlélés mozzanatai között. Minderről többet a the Journal of Clinical Oncology szakfolyóiratban olvashatunk.

Arem és kollégái a U.S. National Institutes of Health korábbi vizsgálati adatait nézték át, hogy jobban megvilágíthassák a vastagbélrák túlélőinek életkörülményeit: mintegy 566 ezer férfi és nő adatait nézték meg, akiknek életkora mind 50 és 71 év között volt, közülük mintegy 3800 volt vastagbélrák-túlélő.

Azok esetében, akik ezek közül legalább heti hét órát töltöttek úszással, biciklizéssel, golffal, tenisszel, kocogással vagy más hasonló fizikai elfoglaltsággal, a diagnózis 20 százalékkal kisebb halálozási esélyt mutatott, mint azoknál, akik egyáltalán nem foglalkoztak testük karbantartásával.

Ha két óránál kevesebb tévét nézünk naponta, és legalább heti négy órát edzünk, az kisebb halálozási arányhoz vezet a vastagbélrák túlélői között

Ha két óránál kevesebb tévét nézünk naponta, és legalább heti négy órát edzünk, az kisebb halálozási arányhoz vezet a vastagbélrák túlélői között


A kutatók arra is rájöttek, hogy azon pácienseknél, akik csak legfeljebb heti két óra tévét néztek, 22 százalékkal kisebb halálozási arányról beszélhetünk. A tévézést a kutatók azért választották ki jellemzően inaktív cselekvésnek, mert a szabadidő egyik legjellemzőbb, testmozgást nem igénylő módja a tévézés - állítja Arem.

Dr. Andrew Chan, a Harvard Medical School gyógyszerész professzorhelyettese az ok-okozati összefüggés hiányának ellenére is rábólint a tanulmány által aláhúzott jelenségre: az életmód, a sport, az ülő életmód és az egészség kapcsolatára.

"Fontos, hogy milyen életmódot folytatunk, miután rákkal diagnosztizáltak minket" - mondta, "és a páciensek is elkezdtek rájönni arra, hogy a fizikai aktivitás az egészség megtartásának egyik legfontosabb módja. És ugyan az életmódbeli döntések minden egyes ember számára fontosak, a rák túlélőinek ez kritikus pont lehet, hiszen ez egészségüket és a betegség kiújulását egyaránt érinti."

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+9, +15 °C
Minimum:
+3, +12 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a Dunántúlon a változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre a nap is előbukkan, keleten azonban még sok lesz a felhő.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag