Íme a húsevés legveszélyesebb következménye

A vörös és feldolgozott húsok fogyasztása fokozza az egyik legveszélyesebb rák kockázatát – állítják amerikai kutatók.

Immár több kutatás is bizonyította: a vörös és feldolgozott húsok növelik a vastag- és végbélrák rizikóját. Az összefüggést jobban segíthet megérteni egy friss kutatás, amelynek során a résztvevők genetikai hátterét vették górcső alá. A kutatók két olyan genetikai markert is azonosítottak, amelyek segíthetnek megérteni a húsevés és a vastagbélrák közötti összefüggést, és megmagyarázzák, miért magasabb egyes emberek esetében a rák kockázata – számolt be a USC Norris Comprehensive Cancer Center kutatásának eredményeiről a Medical X Press.

vörös hús, húsétel, marha, disznó, bárány
A vörös húsok megnövelik a daganatok kockázatát. Fotó: Getty Images

Vörös és feldolgozott – ezeket csökkentsd!

Korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy a vörös (marha-, sertés- és bárány), illetve a feldolgozott húsok gyakori fogyasztása növeli a vastagbélrák kialakulásának kockázatát, de a domináns biológiai mechanizmus még nem tisztázott. A betegség folyamatának megértése és az, hogy milyen gének állnak a betegség hátterében, segíthet a tudósoknak jobb megelőzési stratégiák kidolgozásában.

A tanulmány 29 842 vastagbélrákos és 39 635 egészséges ember vörös- és feldolgozotthús-fogyasztási adatait elemezte. Megállapították, hogy azok esetében, akik több vörös vagy feldolgozott húst fogyasztottak, 30, illetve 40 százalékkal nagyobb eséllyel alakult ki vastagbélrák. A kutatók az egész genomra kiterjedő adatok felhasználásával két gént is azonosítottak, a HAS2-t és a SMAD7-et, amelyek a vörös- vagy feldolgozotthús-fogyasztás mértékétől függően megváltoztatták a rákkockázat szintjét.

Az eredmények arra utalnak, hogy van a lakosságnak egy olyan csoportja, amelynek körében magasabb a vastagbélrák veszélye, ha vörös vagy feldolgozott húst fogyasztanak. A kutatók szerint eredményeik azt is lehetővé tehetik, hogy bepillantást nyerhessenek a kockázat mögött meghúzódó lehetséges mechanizmusba, amelyet aztán kísérleti vizsgálatokkal követhetnek nyomon.

A hazai táplálkozási ajánlás, az Okostányér szerint egy héten legfeljebb 350-500 gramm főtt, párolt vagy sült vörös hús fogyasztása javasolt felnőttek számára, ami nyersen 500-700 grammnak felel meg. Érdemes ugyanakkor megemlíteni, hogy a vörös húsok előállítása jelentős környezeti terhet is jelent. Éppen ezért a világ vezető kutatóit tömörítő EAT-Lancet Bizottság a fenntarthatóság jegyében mindenkit arra sarkall, hogy átlagosan hetente 98 grammnál kevesebb vörös húst vegyünk magunkhoz, és különösen legyünk mértékletesek a feldolgozott húsokkal. Részletek

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Derült vagy gyengén fátyolfelhős, száraz idő várható. Az északias szél többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz, csak néhol élénkülhet meg a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 16 fok között valószínű, de a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?