Hogyan előzhető meg a vastagbélrák?

Már heti egy óra séta is csökkenti a vastagbélrák kockázatát, de minél többet mozog valaki, a veszély annál kisebbé tehető - mutatták ki egy nagyszabású vizsgálattal amerikai kutatók.

Azoknál a nőknél, akik hetente 1-2 órát sétáltak, a vastagbélrák kialakulásának esélye 31 százalékkal csökkent azokhoz képest, akik egyáltalán nem sétáltak. Továbbá azoknál a nőknél, akik hetente több mint négy órát mozogtak - akár közepes, akár nagy intenzitással - a betegség megjelenésének veszélye 44 százalékkal csökkent azokhoz képest, akik hetente egy óránál kevesebbet mozogtak.

A St. Louisban lévő Washington Egészségügyi Egyetem munkatársai csaknem 80 ezer 40-65 éves nőt figyeltek meg 16 éven át, s ezen idő alatt 547-üknek alakult ki vastagbélrákja.

A kutatás eredménye a szakemberek szerint egyértelműen meggyőző, már csak az a kérdés, hogy pontosan mekkora intenzitású testmozgásra van szükség a vastagbélrák kockázatának jelentős csökkenéséhez.

"A hobbiból végzett testmozgás minden felnőtt számára határozottan javasolható az egészség megőrzése érdekében, beleértve a vastagbélrák megelőzését is" - írták a kutatók az International Journal of Cancer szakfolyóiratban.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +26 °C
Minimum: +10 °C

A fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, esetleg egy-egy zivatar. A délnyugati szél megélénkül, több helyen meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között várható. Késő estére 15 és 21 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra