Mitesszeresek lehetünk ezektől a rossz szokásoktól

HáziPatika

A tág pórusok, illetve a belőlük kialakuló mitesszerek sokak életét megkeserítik. Az alábbi dolgokat érdemes elkerülni, ha szebb, egészségesebb és egységesebb bőrképet szeretnénk.

Ne nyomkodjuk a pattanásokat és mitesszereket

Az egyik legfontosabb szabály, amit már mindenki ezerszer hallott, mégis csak nagyon kevesen tartják be. Amikor nyúzzuk, húzzuk és nyomkodjuk a bőrt, akkor azzal nem csak a finom ráncok kialakulását segítjük elő, de a bőrirritáció illetve gyulladások kialakulását is. Az erős, durva mozdulatok a kezünkön, körmünk alatt lévő piszkot, zsírt, baktériumokat szinte belepréselik a pórusokba, amik ettől el is tömődhetnek. Ha pattanásunk van, bármilyen nehéz is megállni, ne nyomkodjuk, inkább valamilyen erre a célra való készítménnyel kezeljük, amely fertőtleníti, zsugorítja és eltünteti őket.
arcbőr
Mi okozhat mitesszereket?

Ne fogdossuk az arcunkat

Sokaknak szokása, hogy piszkálják, simogatják az arcukat napközben, gyakran úgy, hogy észre sem veszik. Pedig ha belegondolunk, hogy mi mindenhez érünk hozzá, mi mindent fogunk meg egy nap alatt, és hogy ezekről a tárgyakról milyen baktériumokat, vírusokat, allergéneket és egyéb anyagokat vihetünk át az arcbőrünkre, máris rájövünk, hogy mindez mennyire egészségtelen és veszélyes. Próbáljunk meg róla leszokni: kérjük meg a családtagjainkat, barátainkat, kollégáinkat, hogy minden alkalommal szóljanak ránk, mikor az arcunkhoz nyúlunk, hogy minél hamarabb abbahagyjuk, és elbúcsúzhassunk a mitesszerektől.

Sose feküdjünk le sminkben

A pórusok eltömődésének gyakori oka, hogy sokan rendszeresen úgy fekszenek le aludni, hogy nem távolítják el az arcukról a festéket. Így nem csak a smink, hanem a beleragadt pollenek, mikrobák, elhalt bőrsejtek is beleragadhatnak a pórusokba. Ez kiütésekhez, mitesszerekhez vezethet, sőt, még a bőr korai öregedésében is komoly szerepet játszik - nem csak mitesszereink és pattanásaink lesznek tőle, hanem még ráncosodni is hamarabb fogunk. Tartsunk az éjjeli szekrényen egy csomag sminklemosó kendőt, így még akkor is le tudjuk valamelyest tisztítani az arcunkat, ha olyan fáradtan érünk haza, hogy már nincs erőnk eltölteni azt a plusz néhány percet a fürdőszobában.

8 természetes gyógymód a pattanás ellen

Radírozzunk

Hetente egyszer érdemes arca való bőrradírt használni, hogy eltávolítsuk az elhalt hámsejteket, ami szintén igen fontos a pórusok eltömődésének megakadályozásában, és optikailag is kisebbnek mutatja őket. Arra azonban figyeljünk, hogy ne vigyük túlzásba: hetente két alkalomnál többször ne használjunk semmilyen hámlasztót vagy bőrradírt.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
0, +5 °C
Minimum:
-8, -3 °C

Hazánkban kedden délelőtt erősen felhős lesz az ég, csak északkeleten lehet szakadozottabb a felhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag