A hollandok már ingyen kapják a naptejet

Hollandiában ingyenesen használható naptej-automatákat állítanak fel a nyáron több száz helyszínen.

Már az elmúlt hétvégén is használni lehetett ilyen automatákat Breda városának parkjában, illetve egy fesztiválon is. A jövőben a többi között rendezvényeken, iskolákban és sportegyesületekben is felállítanak naptej-automatákat, hogy mindenki megfelelően védekezhessen a nap káros sugarai ellen – közölte a holland NOS hírügynökség.

A Venlo-Venray kórház például egy egészségpénztár és több települési önkormányzat támogatásával lát el 120 általános iskolát fényvédőszer-automatákkal. A klinika egyik bőrgyógyászának ötlete volt, hogy a koronavírus-járvány idején fertőtlenítő folyadékokhoz használt készülékekbe a jövőben naptejet töltsenek. A bőrrák az utóbbi időben egyre gyakoribbá vált Hollandiában. Szakemberek szerint a naptej jelenti a legjobb védelmet és fontos, hogy már gyerekkorban megszokássá váljon ez a védekezési forma.

Anyajegy vagy bőrrák? Így derülhet ki.

„Pénzbe kerül, pár ezer euróba, de fontosnak tartjuk állampolgáraink és a látogatók egészségét” – hangsúlyozta Jacco Knape, Katwijk tengerparti üdülőváros polgármestere szintén a NOS-nak nyilatkozva. „Látjuk, hogy emberek védelem nélkül napoznak, és ez Katwijkban különösen gyakorta fordul elő, ami nem jó” – tette hozzá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +24 °C
Minimum: +12 °C

A gomolyfelhők nagyrészt feloszlanak, és a legtöbb helyen kiderül az ég, majd északi, északnyugati irányból fátyolfelhők érkeznek. A záporok keleten is megszűnnek. A helyenként még élénk északias szél gyengül. Késő estére döntően 14 és 20 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 15 fok között alakul, de hidegre hajlamos, szélcsendes helyeken ennél pár fokkal alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Továbbra is hidegfronti hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?