Mit árul el a széklet színe?

A vécé lehúzása előtt érdemes lehet megtekinteni a székletet, a színe ugyanis sokat elárulhat az egészségünkről.

Miről árulkodik a széklet színe?

A széklet az emésztés végterméke. Amit megeszünk, összekeveredik a különböző emésztőenzimekkel és epével, így az ételt majdnem teljesen le tudjuk bontani. Ez a folyékony állagú keverék végighalad a bélrendszeren, ahol a tápanyagok és a víz a bél falán keresztül felszívódnak a véráramba, a fel nem használt anyagok pedig széklet formájában, a végbélen keresztül távoznak.

Vérnyomozás, avagy ha véres a széklet A véres széklet többnyire ártatlan, olykor azonban súlyos betegségre hívja fel a figyelmet. Csakhogy néha látszik, néha nem. Ezért fontos, hogy idejében kiderüljön, az is, hol a vérzés eredete. Jelek, melyekre oda kell figyelni. Kattintson! A széklet tehát különböző összetevőkből áll, megemésztett és nem megemésztett ételből, baktériumokból, epéből. A széklet mennyiségét , minőségét, állagát, színét, szagát az emésztőrendszerünk egészsége, illetve az étrendünk határozza meg, és a székletben érzékelhető változásokat érdemes figyelemmel kísérni, hiszen ezek az emésztőrendszerünk állapotára is utalnak.

A széklet színe számos betegségről árulkodhat, széklet széklet színe zöldes széklet sárga széklet fekete széklet élénkvörös széklet vörös széklet fehér széklet
A széklet színe számos betegségről árulkodhat

A széklet legtöbbször barna

A széklet színe általában barna - ezt az árnyalatot az epében található bilirubinnak köszönheti. A bilirubin a vér lebomlásának mellékterméke, és a koncentrációja változtatja meg az epe színét (ez a világossárgától az egészen sötét barnáig terjedhet).

Számos dolog befolyásolhatja a széklet színének változását, a leggyakrabban az elfogyasztott ételeknek köszönhetően változik az árnyalat, például a céklától vöröses árnyalatot kap a széklet . Ezeknek a változásoknak a jó része nem igényel különösebb figyelmet, és általában néhány napon belül "helyreáll" a rend. Azonban a széklet színének, állagának vagy szagának változása betegséget is jelezhet.

Mire utal a zöldes széklet?

Ha a széklet túl gyorsan halad át a vékonybélen, a szervezet nem képes a zöldes árnyalatú epét lebontani, így az majdnem "tisztán" ürül ki a szervezetből. Ez történik például hasmenés esetén . A sötétzöld leveles zöldségek, például a spenót nagy mennyiségben való fogyasztása is a széklet zöld árnyalatúvá változását okozhatja.

Mit jelent a sárga széklet?

A sárga és zsíros, fénylő felületű széklet egyik oka, hogy a szervezet nem képes megemészteni a zsírokat. Ennek hátterében lehet lisztérzékenység, cisztás fibrózis , a hasnyálmirigy-problémák (például az, hogy nem képes megfelelő mennyiségű emésztőenzimet termelni). A sárga széklet a giardiasis nevű bélrendszeri fertőzés egyik tünete.

Fekete széklet bajt jelez?

A fekete széklet az emésztőrendszerben található vérzésre utal. Ez lehet a nyelőcsőben vagy a gyomorban. A vörösvérsejteket az emésztőenzimek ugyanúgy lebontják, mint az ételeket, de a vér feketére színezi a székletet. Ez a típusú széklet ráadásul ragacsos és igen bűzös.

Ezzel mindenképpen minél hamarabb orvoshoz kell fordulni! Az orrvérzéskor lenyelt vér, esetleg a szájüregi műtétek miatt lenyelt vér is elszínezheti a székletet, de a vastartalmú étrend-kiegészítők, illetve bizonyos gyógyszerek is feketévé tehetik a székletet. Ez azonban nem jár együtt ragacsossággal.

Élénkvörös széklettel orvoshoz kell menni

A fekete széklettel szemben az élénkvörös színt az alsóbb bélstraktus vérzése, például a vérző aranyér okozza. Ezzel a tünettel azonnal orvoshoz kell fordulni! Az élénkvörös széklet lehet például fertőzés, gyulladásos bélbetegség, tumor tünete is.

Mit jelent a fehér széklet?

A fehér vagy világos agyagszínű széklet a máj, illetve epehólyag és epevezető betegségeire utal, mert a széklet barna színét az epének köszönheti. A széklet szaga betegségekről árulkodhat A széklet szaga büdös, ez egy természetes dolog, amiben nincsen semmi váratlan. Ugyanakkor, ha időről időre azt tapasztalhatjuk, hogy a szokásosnál erősebb, kellemetlenebb szaggal találkozunk, annak általában valamilyen speciális oka van.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.