Miért fontos a mangán a szervezetünknek?

A mangán fontos nyomelem, melyből igazából csak minimális mennyiségre (néhány milligrammra) van szükségünk naponta, mégis elég gyakori, hogy nem jut elegendő a szervezetünkbe. Honnan sejthetjük, hogy több, mangánban gazdag ételt kellene fogyasztani?

A mangánnak számos enzimfolyamat "elindításában" van szerepe, például a zsírsavak, a koleszterin, a szénhidrát és a fehérje anyagcseréjéhez is nélkülözhetetlen. A mangán nagyon fontos egyéb mikrotápanyagok megfelelő felszívódásához, és együtt is működik velük (például a B-vitaminokkal). A mangán emellett nagy szerepet játszik az egészséges csontok, idegek, ízületek és porcok fenntartásában, valamint a bőrünkre is jó hatással van, például a kollagéntermelődés serkentésével segít megőrizni annak rugalmasságát és a sebgyógyulást is támogatja.

A mangánhiány okai

Szerencsére a konkrét mangánhiány rendkívül ritka, hiszen nagyon kis mennyiségre van szüksége a szervezetünkben ebből a tápanyagból, azonban jóval gyakoribb az, hogy valakinek nem a megfelelő mennyiség jut a szervezetébe. A mangánhiány kialakulhat egyoldalú, szegényes táplálkozás, étkezési zavar vagy éppen felszívódási probléma miatt is.

Mangán elsősorban olyan gyümölcsökben található, mint az ananász vagy a banán
Mangán elsősorban olyan gyümölcsökben található, mint az ananász vagy a banán

4 fontos nyomelem cukorbetegeknek Sokan nem tudják, hogy a diéta összeállítása során nem csak arra kell figyelni, hogy az egyes étkezések időzítése, szénhidráttartalma és glikémiás indexe megfelelő legyen, hanem bizonyos nyomelemek bevitele is fontos lehet. Kattintson!

A mangánszint csökkenését okozhatja a sok izzadás és bizonyos gyógyszerek (így a savlekötők és az orális fogamzásgátlók) is befolyásolhatják a felszívódását. Egyes ételek, elsősorban az oxálsavban és a fitinsavban gazdag élelmiszerek (babfélék, spenót, káposzta, édesburgonya, szója) is megakadályozhatják a mangán felszívódását.

Milyen tünetei vannak a mangánhiánynak?

Milyen jelek utalhatnak arra, hogy több, mangánban gazdag ételt kellene fogyasztanunk? Ezek közé tartozik például a szédülés, hányinger és hányás, a hallászavarok, a bőrkiütések (illetve a lassabban gyógyuló sebek), a haj és a körmök elgyengülése , elvékonyodása, a vérszegénység, a túl magas vércukorszint és az abnormálisan alacsony koleszterinszint. Természetesen ezek a tünetek számos más betegségre is utalhatnak és a vitaminhiány mellett súlyosabb problémák miatt is kialakulhatnak, ezért ha ezeket tapasztaljuk magunkon, mindenképpen egyeztessünk az orvosunkkal.

Mely ételeket érdemes gyakrabban beilleszteni az étrendünkbe, hogy biztosíthassuk a szervezetünk számára szükséges mangánmennyiséget? Főként a gyümölcsök tartalmazzák ezt a nyomelemet, így az ananász, a banán, a szőlő, a kivi, a málna és az avokádó. A sötétzöld leveles zöldségeket, a fokhagymát és a juharszirupot is fogyaszthatjuk rendszeresen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.