Aranyér: bárkinél kialakulhat?

HáziPatika

Ha végigtekintünk a hajlamosító tényezőkön, kevés olyan ember él ma Magyarországon, akit ne fenyegetne az aranyér. De lássuk, mi minden vezethet a betegség kialakulásához.

Az aranyeres csomó, vagy egyszerűbben csakaranyérszámtalan okból kialakulhat. Bár az emberek többsége a túlzott erőlködéshez köti, olyan állapotok is előidézhetik, mint a túlsúly vagy a terhesség. Ez a végbélnyílás környéki, vérerekkel dúsan behálózott szövetből előreeső, megnyúlt és megduzzadt, pangó vérrel teli véna igen kellemetlen tüneteket okoz, legyen szó akár külső (tehát a végbélnyíláson kívülre húzódó) vagy belső (azaz kívülről nem látható) aranyérről. Az égő, szúró, viszkető fájdalmat gyakran kíséri vérzés, és az aranyér előrehaladott állapotában legtöbbször már csak a műtét jelenti a megoldást. Nem érdemes azonban addig várni, jobb, ha amint észleljük, rögtön orvoshoz fordulunk, hiszen rendszeres kontrollal elég jól kordában lehet tartani ezt a kellemetlen "kinövést". A legjobb azonban, ha az alábbi hajlamosító tényezők tudatában megpróbáljuk elkerülni az aranyér kialakulását, azaz ha szükséges, akkor változtatunk az életmódunkon, szokásainkon.

Öröklött hajlam

Az aranyér kialakulásának egyik lehetséges oka az öröklött kötőszöveti gyengeség. Ha a családban több aranyeres is van, akkor esélyes, hogy mi magunk is az átlagnál hajlamosabbak lehetünk erre a betegségre. Sajnos a genetikai örökségükre nem tudunk hatással lenni, ám az életmódunkra annál inkább. Ha pedig az alábbiakban leírt kockázati tényezőket minimalizáljuk, és emellett rendszeresen járunk proktológushoz, jó eséllyel megakadályozhatjuk az aranyér kialakulását.

A súlyemelés extra terhelést ró a hasüregre és a rektális tájékra, így fokozza az aranyér kialakulásának kockázatát. Fotó: Getty Images
A súlyemelés extra terhelést ró a hasüregre és a rektális tájékra, így fokozza az aranyér kialakulásának kockázatát. Fotó: Getty Images

Ezért ne "trónoljunk" sokat

Becslések szerint minden harmadik embert, 50 év felett azonban már minden másodikat érint az aranyeresség. Ahogy arra már a bevezetőben kitértünk, a betegség kialakulását sokan a túlzott erőlködéshez, ezen belül is a székrekedéshez kötik. Többi között a renyhe bélmozgás, az alacsony rosttartalmú étrend, bizonyos gyógyszerek, a nem megfelelő mennyiségű folyadékbevitel, a fizikai aktivitás hiánya és egyes emésztőrendszeri betegségek egyaránt hozzájárulhatnak a krónikus székrekedés kialakulásához, melyhez valóban gyakran társul az aranyér. Ugyanúgy növelheti azonban a kellemetlen betegség kialakulásának a kockázatát a gyakori, vagy épp krónikus hasmenés, sőt az is, ha túl sok időt töltünk a vécén ülve. Éppen ezért nem érdemes a mellékhelyiségben "trónolva" hosszasan olvasgatni, telefont nyomkodni, mert a végbéltájékra a vécén ülve extra nyomás nehezedik, ami miatt könnyebben kialakulhat az aranyeres csomó.

A székrekedés és a hasmenés azonban nemcsak a kialakulásban, de a tünetek folyamatos romlásában, az esetleg társuló aranyeres gyulladás fenntartásában is kulcsszerepet játszik, ezért ezeket az állapotokat a lehető leghamarabb meg kell szüntetni, sőt lehetőleg nem csupán a problémát, de annak kiváltó okát is.

Kerüljük a sajtot és a jégkrémet

Mint említettük, a krónikus székrekedés kialakulásához hozzájárulhat a rostban szegény étrend. Egy felnőtt ember egészséges rostbevitele legalább 25-30 gramm naponta. Ezt fedezhetjük gyümölcsök, zöldségek, olajos magvak és teljes kiőrlésű gabonából készült ételek fogyasztásával. Ne feledjük azonban, hogy a rostfogyasztás mellé a megfelelő folyadékbevitel is elengedhetetlen. Ha nem szeretnénk, hogy a székletünk túlságosan kemény legyen, naponta legalább 8 pohár vizet igyunk meg.

Vannak továbbá olyan ételek, amiket érdemes kerülniük azoknak, akik szorulásra hajlamosak, mivel ezek fogyasztása nemcsak a székrekedés, de ezáltal az aranyér kialakulásának esélyét is megnövelik. Az amerikai Diabétesz, Emésztési és Vesebetegségek Nemzeti Intézete (National Institute of Diabetes and Digestive and Kidney Disorders, NKNKD) ajánlása szerint kerülendő például a sajt, a chips, a gyorsételek, a jégkrém, az előre csomagolt és fagyasztott készételek, a rágcsálnivalók, illetve a feldolgozott élelmiszerek fogyasztása.

A felsoroltak mellett érdemes odafigyelni arra is, hogy az alkohol, a kávé, a túlzottan zsíros vagy fűszeres ételek szintén kiválthatnak végbéltáji irritációt, hasmenést vagy székrekedést, ezáltal pedig aranyerességet.

Nem mindegy, milyen sporttal orvosoljuk a mozgáshiányt

A rendszeres testmozgás hiánya általános izomtónusvesztést okozhat, beleértve a gáttájék és a végbélnyílás izmait, emellett a gyomor- és bélmozgást is hátrányosan befolyásolja, ami gyakran okoz váltakozva hasmenést és székrekedést is. Sőt, ha az inaktivitáshoz például ülőmunka is társul, akkor az már önmagában is kockázatnövelő tényező, mivel hosszú távon a medencefenék- és a záróizmok károsodásához vezethet. A helyzetet szó szerint súlyosbíthatják a pluszkilók, mivel ülés közben extra nyomást helyeznek a végbéltájéki (rektális) területre és az ott található erekre. Fontos tudnunk az összefüggést, hogy ha a medencefenék izmai nem működnek megfelelően, akkor nem is képesek a hasüregi szerveket a helyükön tartani, ha pedig a záróizmok sérülnek, akkor vizelet- vagy széklettartási problémák is kialakulhatnak.

Ezért is fontos az intimtorna

A medencealap izmai nagyon sérülékenyek, megfelelő karbantartás nélkül kifejezetten hajlamosak az idő előtti meggyengülésre, ami nemcsak a szexuális életünkre lehet hatással - kitágul a hüvely, ráadásul így az érzőidegeket is kevesebb inger éri - hanem vizeletcsepegés, széklet- vagy szélinkontinencia is felléphet. Kattintson a részletekért.

Nem mindegy azonban, hogy aktivitásunk fokozására a testmozgásnak milyen formáját választjuk. A súlyemelés, a felülések mind extra terhelést rónak a hasüregre és a rektális tájékra, míg a futás vagy a kerékpározás a medencefenék izmainak nem tesz jót, mivel azok a rázkódás, ütődések hatására veszíthetnek rugalmasságukból, emiatt pedig képtelenek lesznek a helyükön tartani a kismedencei szerveket. Hosszú távon pedig nemcsak széklet- és vizelettartási nehézségek, de akár szexuális és szülés körüli problémák is kialakulhatnak. Van azonban erre is megoldás, mégpedig az intimtorna, amely segíthet akár a nőknek, akár a férfiaknak az említett izomcsoportok megerősítésében.

Betegségek, amelyek miatt kialakulhat az aranyér

Az aranyér számos egészségkárosodáshoz társulhat. Ezek egy része kezelhető, másik része azonban akár veszélyessé is válhat orvosi beavatkozás nélkül, ezért sose hagyjuk az alábbiakat figyelmen kívül. Például:

  • anális sérülés, például anális szex miatt,
  • ascites, azaz hasi vizenyő (folyadék felhalmozódása a hasüregben, ez gyakran fordul elő előrehaladott májbetegség esetén),
  • gyulladásos bélbetegségek (IBD), például Crohn-betegség és fekélyes vastagbélgyulladás,
  • rektális prolapsus, azaz a végbél előesése.

Kismamáknál gyakori probléma

Végül, de nem utolsósorban fontos megemlíteni, hogy az aranyeresség gyakran érinti a terhes nőket. Ennek oka egyrészt a hormonális változásokban, másrészt a medencére, a medencefenék izmaira nehezedő extra "terhekben" keresendő. Mindezt tovább rontja a hüvelyi szülés közben kifejtett erőteljes nyomás. Jó hír azonban, hogy a kismamák többségénél a szülést követően rendeződik a helyzet és megszűnik, vagy szinte tünetmentessé válik az aranyér.

Értékelje a cikket!

Ajánlatok a kínálatából

szponzorált tartalom
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+12, +18 °C
Minimum:
+8, +14 °C

Hazánkban szombaton délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag