A feldolgozott élelmiszerek csapdái

Több evésre késztetnek a túlzottan feldolgozott élelmiszerek, így pedig növelik az elhízás kockázatát is - állítja egy friss tanulmány.

Most először vizsgálták a többszörösen feldolgozott ételek fogyasztásának kockázatait. A kutatás során egy hónapig figyelték a résztvevők étkezési szokásait. Az adatokból kiderült, hogy erősen feldolgozott ételek fogyasztása esetén az alanyok napi 500 kalóriával többet vittek be, mint amikor nem feldolgozott ételeket ettek. A jelenség oka az amerikai Országos Egészségügyi Intézet szakemberei szerint az lehet, hogy a túlzottan feldolgozott ételek valószínűleg hatással vannak az éhségérzettel kapcsolatos hormonokra.

Két hét alatt 1 kilót híztak az alanyok

Mik azok a feldolgozott élelmiszerek? A feldolgozott ételek pontos definícióját nehéz megadni. Ide sorolják azokat az ételeket, amelyek csomagolásán több mint ötféle összetevő szerepel, édesítettek vagy ízesítettek, valamint főként vagy teljesen cukorból, olajokból és zsírokból készülnek. Ebbe a csoportba tartoznak például a snackek, a chipsek, a csokoládék és más édességek, az édesített üdítőitalok, az instant levesek, valamint a fagyasztott vagy konzerv készételek. További részleteket itt olvashat!

A kutatáshoz húsz önkéntest költöztettek be egy hónapra egy laboratóriumba. Az alanyok fele két hétig erősen feldolgozott ételeket evett, a többiek pedig nem feldolgozott élelmiszereket fogyasztottak. A második két hétben cseréltek. A résztvevők annyit ehettek, amennyit akartak.

A feldolgozott étrendben olyan fogások szerepeltek, mint a quesadilla és a sült bab, míg a nem feldolgozott ételek között volt például spenótsaláta csirkemellel, almadarabokkal, bulgurral és napraforgómaggal. A két hétig erősen feldolgozott ételeket fogyasztók átlagosan napi 508 plusz kalóriát vettek magukhoz, illetve nagyjából egy kilót híztak. Ez az első olyan kutatás, amely ok-okozati kapcsolatot mutatott ki a túlzottan feldolgozott ételek fogyasztása és a súlygyarapodás között.

csipsz, chips, feldolgozott élelmiszerek, egészségtelen ételek, elhízás, kalóriabevitel,
A feldolgozott ételek hatással vannak az éhségérzettel kapcsolatos hormonokra. Fotó: 123rf

Nem azért ették, mert finom volt

A kétféle étrend tápanyagtartalmát gondosan kiegyensúlyozták, így egyenlő arányban tartalmaztak cukrot és más szénhidrátokat, valamint zsírokat és rostokat is. A kísérlet résztvevői szerint az erősen feldolgozott és a fel nem dolgozott ételek egyaránt finomak voltak. Tehát nem azért ettek többet a feldolgozott ételekből, mert azokat ízletesebbnek találták. A jelenség hátterében valószínűleg a hormonok állnak.

Amikor nem feldolgozott ételt eszünk, az egyik éhséget elfojtó hormon - a PYY - szintje megnövekedik annak ellenére, hogy kevesebb kalóriát fogyasztunk. A kutatás azt is kimutatta, hogy a nem feldolgozott étel fogyasztásakor az éhségérzetet kiváltó hormon szintje csökken.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Túlnyomóan derült lesz az ég, az Alpokalján ás a délnyugati határszélen maradnak felhős tájak. Párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet, ugyanakkor a vízpartokon, magasan fekvő helyeken, városokban kevéssel fagypont felett marad a hőmérséklet. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!