Aneurizma: gyümölcsevéssel megelőzhető

A gyümölcsökben gazdag étrend csökkentheti a veszélyes alhasi ütőértágulat kialakulásának kockázatát - állítja egy új svéd tanulmány.

Az alhasi ütőértágulat egy kitüremkedést jelent a test legnagyobb artériájának falán. Amennyiben ez megreped, fennáll az elvérzés miatti halálozás veszélye. A probléma ultrahang segítségével ismerhető fel.
A kutatók több mint 80 000 embert figyeltek meg 13 éven keresztül. Mindannyian 46 és 84 év közöttiek voltak. Ebben az időszakban csaknem 1100 főnél állapítottak meg alhasi aneurizmát, közülük 222-nél repedt meg az érfal. Azoknál, akik naponta több mint két adag gyümölcsöt ettek (a gyümölcslé nem számít bele a mennyiségbe) 25 százalékkal alacsonyabb volt az aneurizma kialakulásának esélye, és 43 százalékkal alacsonyabb a repedésé, mint azoknál, akik kevesebb, mint egy adaggal fogyasztottak A naponta két adag gyümölcsöt evőknél 31 százalékkal volt csekélyebb a betegség kockázata, illetve 31 százalékkal az érkatasztrófáé a gyümölcsöt egyáltalán nem fogyasztókhoz viszonyítva - derül ki a Circulation című szakfolyóiratban megjelent beszámolóból.

"A sok gyümölcs rengeteg érrendszeri betegség megelőzésében segíthet. Eredményeink alapján az alhasi aneurizma is ezek közé tartozik" - mondta Dr. Otto Stackelberg, a stockholmi Karolinska Intézet munkatársa.

Az antioxidánsoknak köszönhető a pozitív hatás

A szakértők szerint a gyümölcsök magas antioxidáns-tartalma a gyulladáscsökkentő hatás révén játszhat szerepet az alhasi ütőértágulat megelőzésében. Az is kiderült viszont, hogy az antioxidánsokban ugyancsak gazdag zöldségek nem csökkentik a betegség kockázatát. Dr. Stackelberg szerint ezekből hiányoznak a jótékony vegyületek bizonyos fajtái. "A zöldségek is nélkülözhetetlenek az egészséghez. Más tanulmányok szerint több zöldség és gyümölcs fogyasztásával csökkenthető a szív- és érrendszeri megbetegedések, a 2-es típusú cukorbetegség, a magas vérnyomás, valamint bizonyos rákfajták kockázata" - tette hozzá.

Bár az értekezés összefüggést talált a gyümölcsfogyasztás és az aneurizma kockázata között, nem bizonyít ok-okozati viszonyt.

Az aorta aneurizma - a főverőér nagyfokú tágulata, mely az érfal vastagságának csökkenésével jár - felismerés és kezelés nélkül akár halálhoz is vezethet. Az Egyesült Államokban ez a 15. leggyakoribb halálok. Sajnos az aorta aneurizmát célzó műtéti sebészeti beavatkozás rendkívül veszélyes - egyike a legkockázatosabb műtéteknek.

Értékelje a cikket!

Ajánlatok a kínálatából

szponzorált tartalom
Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+14, +19 °C
Minimum:
+4, +9 °C

Hazánkban szerdán délelőtt Helyenként tartósabban is megmarad a pára és köd.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag