Fájdalom odalent: többféle problémát is jelezhet

A fenékfájdalom igen kellemetlen, amelytől lehajolni, ülni, dolgozni, takarítani, de még aludni is nehezebben tudunk. Teljesen érthető, ha arra vágyunk: csak múljon el, minél hamarabb. Ahhoz viszont, hogy ez a kívánságunk teljesüljön, ismernünk kell a lehetséges kiváltó okokat – ezen múlik ugyanis a hatékony kezelés módja.

Testünk bármelyik pontján számos okból jelentkezhet fájdalom – nincs ez máshogy a fenekünkkel sem. Akár nyilalló vagy görcsös fájdalomról, akár csak egy kisebb irritációról van szó, nem csoda, ha azt kívánjuk, bárcsak azonnal elmulaszthatnánk a kellemetlenséget. Az alábbiakban – a Women’s Health összefoglalója nyomán – ismertetjük, hányféle ok válthat ki fájdalmat odalent, illetve mit tehetünk ezekben a helyzetekben azért, hogy mielőbb jobban legyünk.

Menstruáció

Sokakat meglephet, de a menstruáció bizonyítottan képes felborítani az emésztést. Ennek oka, hogy a prosztaglandinoknak nevezett, hormonhatással rendelkező lipidmolekulák – amelyek a méhösszehúzódásért és a görcsökért felelősek – a bélrendszerbe is bekerülhetnek. A nők egy része ezért a székelési szokások megváltozását tapasztalja a havivérzés idején. „A normálisnál lazább széklet, illetve a gyakrabban és sürgetőbben jelentkező székelési inger mind nagyon gyakori mellékhatása a prosztaglandinszint meredek emelkedésének” – ismertette Jennifer Gunter nőgyógyász. Hozzátette, sokan küzdenek bélgörcsökkel és hasmenéssel is ilyenkor, az alhasi fájdalmak pedig néha egészen a fenékig sugároznak. Melegvizes borogatás, fájdalomcsillapító, könnyed mozgás és sok pihenés segíthet könnyebben átvészelni a nehéz napokat.

hasi görcsökkel küzdő nő beszél az orvosával
A menstruáció is összezavarhatja emésztésünket. Fotó: Getty Images

Endometriózis

Az endometriózis – vagy más néven méhszájseb – gyakoribb probléma, mint elsőre gondolnánk: a becslések szerint csak Amerikában a nők körülbelül 11 százaléka szenved tőle. Akkor beszélhetünk endometriózisról, ha a normál esetben kizárólag a méhet bélelő szövet (endometrium) a méhen kívül is nőni kezd. A méhszövet túlszaporodása leggyakrabban a petevezetékeket, a petefészkeket és a méh külső felületét érinti, de akár a belekre is kiterjedhet. Ha pedig valóban a belek is érintettek, az az Amerikai Szülészeti és Nőgyógyászati Főiskola (ACOG) tájékoztatása szerint fájdalmas bélmozgásokat eredményezhet. Az egyénenként eltérő, illetve a sok más nőgyógyászati és egyéb problémára is jellemző panaszok miatt azonban elég nehéz diagnosztizálni az endometriózist.

Genitális herpesz

Kétféle herpeszvírus létezik: a HSV-1 nevű, rendkívül gyakori kórokozó okozza az ajakherpeszt, míg a HSV-2 a genitális herpeszért tehetővé felelőssé. Ez utóbbi kissé ritkábban fordul elő, aki viszont elkapja, annál fájdalmas sebeket és folyadékkal teli hólyagokat idéz elő a végbélnyílás és a nemi szervek területén. Ha felmerül a nemi herpesz lehetősége, mindenképpen forduljunk orvoshoz, beigazolódott gyanú esetén pedig értesítsünk mindenkit, akivel a közelmúltban szexuális kapcsolatot létesítettünk, és ösztönözzük őket is a szakember felkeresésére. Az orvos minden érintettnek vírusellenes gyógyszereket ír majd fel.

Aranyér

Az aranyér a végbélben és a végbélnyíláson található érduzzanat, amely az álló- vagy ülőmunkát végzőket, a székrekedéssel küzdőket, valamint a várandós nőket különösen veszélyezteti. A végbélnyílás körüli viszketés és/vagy fájdalom, valamint a kitapintható csomó egyértelmű figyelmeztető jel, előrehaladottabb állapotban azonban már erős belső fájdalom, fájdalmas székletürítés és vérzés is kísérheti a problémát. A probléma vény nélkül kapható, speciális krémekkel és kúpokkal könnyen enyhíthető, de hosszan elhúzódó aranyér esetén inkább kérjünk orvosi segítséget.

Akárcsak az íny- és az orrvérzés esetében, a rektális vérzés hátterében is számtalan ok állhat, a panaszt pedig mindig komolyan kell venni. Nézzük, milyen okai lehetnek a vécépapíron megjelenő vércsíkoknak, mikor van okunk aggódni, és mit tegyünk ilyenkor.

Anális repedés

A végbélben, illetve a végbélnyílás körüli szöveteken jelentkező berepedezést anális repedésnek nevezzük. A leggyakrabban székrekedés vagy súlyos hasmenés következményeként alakul ki, a végbélnyílás túlzott megerőltetése vagy irritációja miatt. A problémára viszketés, a székletürítés közben érzett égető fájdalom, vagy a vécépapíron megjelenő vércseppek hívják fel a figyelmet. A sérülések helyi krémekkel könnyen gyógyíthatók, gyakori kiújulás esetén viszont érdemes szakember segítségét kérni a pontos kiváltó ok megállapításához és kezeléséhez.

Végbéltályog

Végbéltályogok akkor keletkeznek, ha a végbélnyílás belsejében lévő apró mirigyek elzáródnak és begyulladnak, vagy az anális repedés felülfertőződik egyes baktériumok miatt. A tályogok megtelnek gennyel, és a probléma rendkívüli fájdalommal járhat. Mielőbb forduljunk orvoshoz, hogy kitisztítassuk az érintett területet.

Isiász, avagy ülőidegzsába

Az ülőideg egy hüvelykujj-vastagságú ideg, amely a hát alsó részétől, a faron keresztül egészen a lábfejekig fut. Ha ez az ideg becsípődik, komoly fájdalmaink lehetnek tőle – néha pont a fenekünkben. Carrie Pagliano fizikoterápiás specialista például igen érzékletesen azt mondta, „olyan érzés ez, mintha egy kutya harapott volna a fenekünkbe”. A zsibbadás, bizsergés és az égő vagy szúró érzés szintén gyakori tünete az isiásznak. Ha úgy gondoljuk, hogy ez állhat a fenékfájdalmunk hátterében, rövid időn belül forduljunk szakorvoshoz, hogy megelőzhessük a további állapotromlást.

Piriformis-szindróma

A piriformis-szindrómát néha összetévesztik az isiásszal, mert nagyon hasonlóak a tüneteik. A piriformis-szindróma azonban egy neuromuszkuláris állapot, amely azt jelenti, hogy az idegek és az izmok nem megfelelően kommunikálnak egymással. Ez csípő- és fenékfájdalmat okoz, a probléma ugyanis a piriformis izmot – vagyis a farizom mögött található, a keresztcsontot és a combcsontok felső részét összekötő, a csípő és a láb kifordításáért felelős izmot – érinti. A piriformis-szindróma éles, sugárzó fájdalmat okozhat a csípő mozgatásakor, tehát járás, futás, de még ülés közben is. Fizikoterápia, rendszeres testmozgás és nyújtás segítségével javulhat a helyzet, a folyamatba viszont ajánlott bevonni egy szakértőt is.

Burzitisz, avagy nyáktömlőgyulladás

„A burzitisz az ízületek közelében lévő csontokat, izmokat és inakat védő nyáktömlők gyulladása” – ismertette dr. Jonathann Kuo aneszteziológus és fájdalomspecialista. Ezek a nyáktömlők az egész testet behálózzák, így a csípő környékén is van belőlük bőven. Ha ezek belobbannak, az ízületi merevséget, mozgáskor pedig fenék- és csípőfájdalmat okoz. Pihenéssel és fájdalomcsillapítókkal általában néhány héten belül jelentős javulás érhető el. Ha azonban hirtelen láz, duzzanat, bőrpír, melegség vagy ízületi mozgásképtelenség lép fel, mielőbb forduljunk orvoshoz, hogy kizárhassuk a komolyabb komplikációkat.

Zúzódás

A fenékfájdalom hátterében gyakran egy elesés miatt elszenvedett zúzódás áll. Ha sötét, lila vagy kék foltot látunk a farpofán, akkor kétséget kizáróan ez a probléma. Azonban akármennyire is megütöttük magunkat, néha napokig is eltarthat, mire ennek szemmel látható nyoma lesz – addig viszont tompa fájdalom emlékeztethet minket a balesetre. Az érintett területen nem ritkán duzzanat és nyomásérzékenység is jellemző. Dr. Kuo szerint a jegelés és a C-vitaminos krémmel való kenegetés segíthet a gyógyulási folyamat felgyorsításában.

Övsömör

Bár az övsömör kisebb eséllyel okoz fenékfájdalmat, mint az eddig ismertetett állapotok, dr. Kuo szerint attól még van helye a felsorolásban. A betegség fő tünete ugyanis a törzsön felbukkanó, fájdalmas, foltokban jelentkező kiütés, amely viszketéssel, illetve bizsergő vagy égő érzéssel járhat. Ugyanaz a vírus okozza, mint a bárányhimlőt, és akár évekig szunnyadhat a szervezetben – vagyis sosem tudhatjuk, mikor lobban be újra. Akár a csípő és a fenék közelében is kialakulhatnak az egybefüggő hólyagocskák, fájdalmat okozva az érintett területen. A kezeléshez kérjük orvosunk segítségét. Ne kísérletezzünk házi praktikákkal, ide vírusellenes gyógyszerekre lesz szükség.

Izomláz vagy komolyabb izomsérülés

Az is jelentős fájdalmat okozhat, ha megerőltetjük a fenékizmokat. Futók és súlyemelők gyakran szembesülnek ezzel. A túlzásba vitt edzések azonban akár izomhúzódáshoz vagy -szakadáshoz is vezethetnek, ami még komolyabb, mozgásra fokozódó fájdalomban nyilvánul meg. „Az izomfájdalmak többnyire otthon is kikezelhetők sok pihenéssel, jéggel és vény nélkül kapható fájdalomcsillapító gyógyszerekkel” – ismertette dr. Kuo. Ám ha a fájdalom csak súlyosbodik, a szakember azt javasolja, hogy forduljunk orvoshoz.

A csípő-keresztcsonti ízület gyulladása

A csípő-keresztcsonti ízület köti össze a gerincet a csípővel, tartást és stabilitást biztosítva. Emellett a járásban és az emelésben is fontos szerepet játszik. Ha itt ízületi gyulladás alakul ki, akkor intenzív, éles, nyilalló derék- és fenékfájdalom gyötörhet minket. Gyanú esetén keressünk fel egy szakorvost, aki különféle vizsgálatok elvégzése után meg tudja határozni a számunkra legmegfelelőbb kezelési módszert.

Porckorongsérv

Porckorongsérvről akkor beszélünk, ha a gerinc csigolyái között lévő egyik porckorong elmozdul. Ez éles fájdalmat okoz a hát alsó részén és a fenék területén. Gyakori továbbá a zsibbadás vagy a bizsergés érzése is az idegek érintettsége miatt. Az állapot mindenképpen orvosi kezelést igényel.

Mit tehetünk?

Nem lehet elégszer hangsúlyozni: ha az eddigiekben említett tünetek bármelyikét tapasztaljuk, a legjobb, ha orvoshoz fordulunk. Minél tovább várunk a szakorvos felkeresésével, annál súlyosabbá válhat az állapotunk, akár műtétre is szükségünk lehet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +4 °C

Kelet, északkelet felől tovább vékonyodik, csökken a felhőzet, így általában napos idő várható fátyolfelhőkkel, de a délnyugati, déli tájakon tartósabban felhős maradhat az ég. A reggeli órákban a nyugati határ mentén még előfordulhat kisebb eső, zápor, ezt követően csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet sokfelé kísérhetik élénk, olykor erős széllökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között valószínű. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!