„Belehalhattam volna, ha nem a barátnőmnél alszom”

Tanulságos esetről mesélt őszintén egy amerikai tinédzser édesanyja. Elise súlyos allergiás reakció miatt került vészhelyzetbe, de vele egykorú barátnője határozott helytállásának köszönhetően sikerült megelőzni a nagyobb bajt.

Az Iowában élő Elise-ről 9 hónapos korában derült ki, hogy allergiás a földimogyoróra és a hüvelyes zöldségekre – írta meg édesanyja, Melinda Hubbard az allergicliving.com oldalán. Elise allergiája olyan súlyosnak bizonyult, hogy egyszer egy hathetes időszak során háromszor is be kellett szállítani a sürgősségire anafilaxiával. Allergológusa javaslatára ekkor döntött úgy a család, hogy a lány szervezetét orális immunterápia (OIT) segítségével próbálják meg deszenzibilizálni, azaz érzéketlenebbé tenni a földimogyoróra. A kezelés során Elise-nek rendszeresen mogyoróport kellett szednie, hogy szervezete kis dózisban érintkezve a problémás allergénnel lassanként hozzászokjon ahhoz.

földimogyoró, allergia
Földimogyoró-allergia esetén egy kevés allergén is súlyos reakciót provokálhat. Fotó: Getty Images

Az immunterápiának végül egy 2018-ban történt eset vetett véget. Az akkor 13 éves Elise arra kérte édesanyját, hogy hadd aludjon egy éjszakát az egyik iskolai barátnőjénél, Lauránál. Bár Melinda elsőre nemet mondott, a zsúfolt munkanap közepette később mégis engedett gyermeke kérésének, így a lány átmehetett barátnőjéhez. „Másnap reggel felhívtam Elise-t a munkából, hogy emlékeztessem, hogy vegye be a mogyoróporadagját, amelyet naponta kellett szednie. Addig még nem tette meg, ezért azt mondtam neki, hogy vegye be, és egy fél órával később visszahívom” – emlékezett vissza az anyuka.

Melindát bosszantotta, hogy lánya az előző nap óta elfelejtette beszedni a terápiás adagját. Korábban is történt már hasonló, és akkor az allergológus javaslatára két napig csak fél adagot kapott, mielőtt folytatták volna a megszokott adagolást. Akkor nem is történt semmi gond Elise-szel, ezért Melinda úgy gondolta, most sem lesz probléma. „Amikor viszont újra felhívtam, a lányom hangjában pánikot hallottam. Allergiás reakció alakult ki nála a dózisra, és nagyon megijedt. A torka beszűkült, az ajkai megduzzadtak, szédült és zihálni kezdett” – mesélte az édesanya. „Tudtam, hogy azonnal használnia kell az adrenalin injekcióját. Kértem, hogy adja át a telefont Laurának.”

Fontos, hogy a beteg környezete is tájékozott legyen

Laura nem hezitált, Melinda utasításait követve rögtön beadta az adrenalint rosszul lévő barátnőjének. Az anya eközben hívta a 911-es segélyhívót, majd újra Laurát tárcsázta. „Elmondta, hogy Elise tünetei nem romlottak. Bármely szülő hihetetlenül tehetetlennek érezné magát egy ilyen helyzetben, amikor a gyermeke veszélyben van, de túl messze is ahhoz, hogy segíthessen neki. Ahogy azonban Laurával beszéltem, hallottam a szirénákat a háttérben, és megkönnyebbültem, hogy már ott van a segítség.”

A mentősök tájékoztatták Melindát a telefonban, hogy lányát kórházba szállítják. Elise félt, de Laura nem hagyta magára, vele tartott a mentőautóban is. Melinda azonnal elkérte magát a munkahelyéről, és a sürgősségire sietett, pár perccel megelőzve a mentőket. „Amikor behozták Elise-t, Laura ott volt mellette. Megkönnyebbülten sóhajtottam egy nagyot, hálával nézve ezt a két bátor lányt. Hatalmas öleléssel üdvözöltem Laurát, és elmondtam neki, mennyire hálás vagyok neki azért, hogy ott volt Elise-nek. Mindkettejüknek elmondtam, mennyire bátran viselkedtek, és hogy a nehéz körülmények közepette is milyen jól helytálltak.”

Mi a teendő anafilaxiás reakció gyanúja esetén? Mutatjuk, mit tanácsol a szakember .

Melinda és Laura órákig ültek a sürgősségin, amíg az orvosok megfigyelték Elise-t. Amikor az édesanya megkérdezte lánya barátnőjétől, hogyan tudott ennyire higgadt maradni, ő csak annyit mondott, hogy tudta, hogy ezt kell tennie. Mint kiderült, Laurának nem volt teljesen ismeretlen a szituáció, mert van egy nővére, aki szintén súlyos mogyoróallergiával küzd. „Amikor megkérdeztem Elise-t, hogy érez a történtek kapcsán, azt mondta: hálás vagyok, hogy megengedted, hogy Lauráéknál aludjak. Ha egyedül lettem volna, amikor ez megtörténik, talán meg is haltam volna” – idézte fel Melinda. Hozzátette, ez az eset is rámutat, mennyire fontos, hogy egy beteg gyermek környezetét megfelelően tájékoztassuk betegsége főbb tudnivalóiról, hogy baj esetén akár a barátai is azonnal tudják, mit kell tenniük.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +29 °C
Minimum: +12 °C

Felhőtlen vagy derült, napos, száraz időben lesz részünk. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre több helyen élénk, az északkeleti megyékben olykor erős lökések is kísérhetik. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.