MOK: ezt tervezi az új elnök

Határozott tervei vannak a jövőre nézve Kincses Gyulának, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) frissen megválasztott elnökének. Az új vezetőség szeretné megszüntetni a MOK alapszabályában lévő pontatlanságokat, de a rezidensek és az orvostanhallgatók ügyét is kiemelten kezelik majd.

Mint azt a HáziPatika.com is megírta, Kincses Gyula lett a Magyar Orvosi Kamara új elnöke, aki az 1001orvos hálapénz nélkül Facebook-csoportból induló Újratervezés csoport jelöltjeként váltotta le a szervezetet 16 éve vezető Éger Istvánt. A MedicalOnline a tisztújítással kapcsolatban kérdezte a füll-orr-gégész szakembert, az új alelnököket, Lénárd Ritát és Álmos Pétert, illetve Lovas Andrást, aki Álmos Péterrel közösen hívta életre az 1001orvos hálapénz nélkül csoportot.

Kincses Gyulát választották a MOK elnökének
Kincses Gyulát választották a MOK elnökének

"Csak beteg van, akit el kell látni"

Kincses Gyula szerint, bár a végeredmény nagyon átütő, és komoly felhatalmazást ad a programjuk végrehajtásához, egyszerre boldogok és gondterheltek attól, ami vár rájuk. Álmos Péter alelnök arról beszélt: az orvoskar tradicionálisan polgári értékrendű. "Négy és fél évvel ezelőtt azzal a kikötéssel indítottuk el az 1001 orvos hálapénz nélkül csoportot, hogy itt pártpolitikának helye nincs, mert elviszi a szakmáról a fókuszt. Nincs 'baloldali' és 'jobboldali' beteg. Csak beteg van, akit el kell látni."

Az Újratervezés programjának nagyon hangsúlyos eleme, hogy nyissanak a betegek, a társadalom felé, erről Kincses Gyula a következőképpen nyilatkozott: "Közösek az érdekeink: betegbiztonság és jobb minőségű ellátás. Megértetjük a lakossággal, hogy az önként vállalt túlmunka felmondása elképzelhető, hogy átmenetileg okoz egy-két hetes zavart az ellátásukban, ám mindez azért történik, hogy itthon maradjanak azok az orvosok, akik őket gyógyítják" - fogalmazott a szakember, Lovas András pedig hozzátette: ők tájékozott és tájékoztatott betegeket szeretnek és szeretnének gyógyítani, akiket bevonnak a kezelésükkel kapcsolatos döntéshozatalba.

Lénárd Rita alelnök hangsúlyozta: nemcsak a betegekhez, a kollégákhoz is szeretnének közelebb kerülni, mert az orvostársadalom egyik legnagyobb baja a megosztottság. És bár nem könnyű ennyi különféle véleményt, gondolatot, akaratot integrálni, Kincses Gyula úgy gondolja, így sokkal hatékonyabb lehet a munka.

Javítanák a pontatlanságokat, lazaságokat

Arról, hogy az új vezetőségnek milyen rövid távú tervei vannak, Kincses Gyula azt mondta, párhuzamosan kell futnia több feladatnak. "Sok pontatlanság, lazaság van a MOK alapszabályában, ha valamiben jó is, de nincsenek meg a hozzá kapcsolódó eljárási utasítások. (...) Minden prejudikáció és rosszindulat nélkül át kell világítani a kamara mögötti céghálót, mert meg szeretnénk érteni, miért hozták létre, és érdemes-e fenntartani. Ha igen, akkor ennek a működését is transzparenssé tesszük, ha viszont bizonytalan mozgásokra derül fény, azokat le kell zárni. Mindezek mellett neki kell látnunk a programunk gyakorlati megvalósításának is."

A szakmai és tudományos szervezetek mellett a rezidensek és az orvostanhallgatók ügyét is kiemelten kezelik majd, hiszen nemcsak a Magyar Orvosi Kamara, hanem a gyógyítás jövőjét is nagyrészt ezek a fiatal orvosok képviselik, húzta alá Lénárd Rita. Az alelnök hozzátette: szeretné, ha mielőbb tisztáznánk az egészségügyi sztrájk jogi feltételeit, mert "e nélkül nem sok értelme van ott ülni a sztrájktárgyalásokon".

Heti két nap az országjárásé

Kincses Gyula leszögezte: határozott szándéka, hogy egy héten átlagosan két napot országjárással töltsön. Az egyik nap a szakmai - hangsúlyozottan nem szakpolitikai - konferenciáké, ahol figyelemmel kísérheti a szakterület újdonságait, illetve meg tudja hallgatni a kollégák problémáit, javaslatait. A másik napot egy-egy vidéki területi szervezetnél, választókerületnél töltené el.

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20, +26 °C
Minimum: +0, +7 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt szinte felhő sem lesz az égen, csapadékra nem kell készülni. Délután a napsütés mellett csak kevés gomolyfelhő jelenik meg, de ezekből csapadék nem lesz. A szél napközben élénk déli lesz. Hajnalban 0, 7 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 26 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok lesz. Csütörtökön nem érketik front. Hideg lesz a reggel, fennáll a megfázás veszélye, és a kopásos eredetű ízületi bántalmak is felerősödhetnek. A délelőtti gyors melegedés alatt vérnyomás-ingadozás jelentkezhet. A napsütés javítja a hangulatot és a közérzetet. A délutáni hőérzet a kellemes tartományban alakul. A légszennyezettség alacsony, kissé növekszik. A porkoncentráció közepes, alig változik. A légnyomás gyengén süllyed.

Egészséget befolyásoló hatások:

Magas pollenkoncentráció