Életmód
Alrovatok
A stressz így teszi tönkre az egészségünket
Kismértékben akár hasznos is lehet egyes helyzetekben, hosszú távon viszont nagy kockázatot jelent az egészségünkre – a stressz mindennapi életünk része, amelyet teljesen elkerülni nem, helyesen kezelni viszont igenis lehetséges. Lássuk, hogyan.
Ezeket érdemes betartani, mielőtt karácsonyi csomagot rendelünk
Akár távol lévő szeretteinknek küldenénk ajándékot, akár még online vásárlás előtt állunk, érdemes számolnunk azzal, hogy karácsonyhoz közeledve egyre fokozottabb lesz a csomagforgalom. Érdemes betartani az alábbi tanácsokat, hogy időben célba érjen a küldemény.
Tovább gyengítették a munkavállalók jogait
Január 1-től duplájára emelkedik az „apanapok” száma, azaz gyermekük születése után az eddigi öt helyett tíz szabadnapot vehetnek ki a férfiak. Igaz, a módosítás értelmében a második öt napra már csak a távolléti díj negyven százalékát kaphatják meg.
Hazánk északkeleti, északi harmadán, illetve a déli, délnyugati tájakon túlnyomóan derült, napos időre számíthatunk. Másutt tovább javulnak a látási viszonyok, zsugorodik a rétegfelhőzet, azonban főként az Alföld középső részén, illetve a Dunántúl északnyugati, nyugati vidékein maradnak egész nap borult, párás részek. A borult területeken hószállingózás, ónos szitálás előfordulhat. A keleties szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad, legfeljebb Sopron környékén lehet egy-egy élénk lökés. A csúcshőmérséklet általában -6 és +3 fok között valószínű. Késő estére -14 és -3 fok közé hűl le a levegő. Vasárnapra nem várható jelentős fronthatás, az időjárás azonban így is megterhelő lehet az érzékenyebbek számára.