Fűtésszezon: így kerüljük el a szén-monoxid-mérgezést

A magas számláktól tartva teljesen érthető, hogy sokan igyekeznek spórolni a fűzésszezonban. Van azonban egy eszköz, amelyre nem érdemes sajnálni a pénzt: a szén-monoxid-érzékelő. Mutatjuk, miért.

A szén-monoxid (CO) egy színtelen és szagtalan gáz, amelynek jelenlétét nehéz észrevenni – kezdetben ugyanis csupán néhány, nem túl specifikus tünet utal rá. Alvás közben viszont ezek a jelek sem tűnnek fel, az esetleges szén-monoxid-szivárgás tehát az életünket is veszélyezteti. Ezzel a gázzal a legnagyobb probléma, hogy még az oxigénnél is erősebben kötődik a hemoglobinhoz, ezáltal tehát megakadályozza, hogy a vörösvértestek oxigént vegyenek fel és eljuttassák azt a sejtekhez és szervekhez – olvasható az Egészségvonal cikkében.

A szén-monoxid-mérgezés veszélyére és a megelőzésének lehetőségeire a fűtésszezonban különösen fontos felhívni a figyelmet, hiszen a szén-monoxid jellemző forrásai közé tartoznak a gázkonvektorok, valamint a tüzelőanyaggal működő térfűtő berendezések, kandallók is. De hasonló veszélyt jelenthet a gáztűzhely, a vízmelegítő gázbojler, a kemence, a beltéren működtetett faszenes grill, valamint a hordozható generátor is. De a az alapjáraton működő autó vagy teherautó is kibocsáthat nagy mennyiségű szén-monoxidot, zárt garázsban tehát ez is problémát okozhat.

szén.monoxid-mérgezés, fűtés, radiátor, gáz
Egy esetleges szén-monoxid-szivárgás az életünket is veszélyezteti. Fotó: Getty Images

Jelek, amelyek CO-mérgezésre utalnak

A mérgező gáz leginkább tökéletlen égésnél szabadul fel. Ha ugyanis nincs elég oxigén az éghető anyag elégéséhez, akkor mérgező égéstermékek keletkeznek. A rosszul szellőző helyiségekben a szén-monoxid könnyen felgyülemlik, nagy mennyiségben történő belélegzés esetén pedig megjelennek a mérgezés tünetei.

A fejfájás, a gyengeség, a zavartság és a hányinger a szén-monoxid-mérgezés leggyakoribb kezdeti tünete. A későbbiekben viszont további panaszok is felléphetnek, úgymint

  • alsó végtagi izomgyengeség,
  • vizelési és székelési inkontinencia,
  • gondolkodási problémák,
  • légzési nehézségek,
  • görcsök,
  • szívritmuszavar,
  • kóma.

Fontos kiemelni ugyanakkor, hogy a fejfájás, a gyengeség, a hasi fájdalom, a hányinger, a látási zavarok, az intellektuális hanyatlás, illetve a krónikus obstruktív tüdőbetegségre (COPD) utaló tünetek kis mértékű, de folyamatos szén-monoxid-mérgezést jelezhetnek.

Valóban fel lehet fűteni egy szobát mini hősugárzóval? Mutatjuk a választ.

Komoly szövődményei lehetnek

A szén-monoxid-mérgezés elkerüléséért minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, a veszélyes gáz belélegzése ugyanis már kis mennyiség esetén is maradandó károsodásokat okozhat. A lehetséges szövődmények közé tartozik az agy-, szív- és szervkárosodás, valamint a halál is. A legveszélyeztetettebb csoportoknak a gyermekeket és a szívbetegeket tartják.

A mérgezés azonban a magzatokra is komoly veszélyt jelent. Még ha a várandósság korai szakaszában járó nő túl is éli a szén-monoxid-mérgezést, a baba akkor is olyan súlyos agykárosodást szenvedhet, hogy az orvosok indokoltnak tarthatják a terhesség művi megszakítását.

Mit tegyünk CO-mérgezés gyanúja esetén?

Ha szén-monoxid-mérgezésre gyanakszunk, akkor a leglényegesebb, hogy megakadályozzuk a még több gáz belélegzését, tehát azonnal menjünk friss levegőre! Ha nem mi vagyunk az érintettek, akkor szellőztetéssel, illetve a mérgezést szenvedett személy kihozatalával próbáljunk segíteni – fontos azonban, hogy ezt ne a saját biztonságunk rovására tegyük. Ne felejtsük el mielőbb a mentők segítségét kérni.

A szén-monoxid-mérgezést vérvizsgálattal tudják megerősíteni. Ha a vér szén-monoxid-tartalma 70 ppm (pars per millió) felett van, akkor már olyan szintű mérgezésről van szó, amely fizikai tüneteket is okoz. A mérgezést szenvedett személyeknek 100 százalékos tisztaságú oxigént vagy magasnyomású oxigént adnak. Ez segít, hogy minél gyorsabban kiürüljön a szervezetből a káros gáz, és visszaálljon a szervezet normál oxigénellátása.

Hogyan előzzük meg a bajt?

Néhány óvintézkedéssel jelentősen csökkenthetjük a szén-monoxid-mérgezés kockázatát. Fontos például, hogy rendszeresen ellenőriztessük a gázzal, illetve égéssel működő készülékeinket, berendezéseinket, és szükség esetén javíttassuk meg vagy cseréltessük ki azokat. Ezenkívül az alábbiakat is érdemes megfogadni a nagyobb biztonság érdekében:

  • Vásároljunk szén-monoxid-érzékelőt, és helyezzük azt a szén-monoxid-forrás közelébe! Ügyeljünk arra, hogy az érzékelőben rendszeresen cseréljük az elemeket!
  • Szellőztessünk gyakran azokon a helyeken, ahol gázt, fát, propánt vagy más tüzelőanyagot égető berendezések, járművek vannak!
  • Ellenőriztessük gyakran nyílt égésterű berendezéseit – például a kazánokat, bojlereket –, és használjuk azokat a rendeltetésüknek megfelelően! A kémények évenként átvizsgálásáról se feledkezzünk meg!
  • Autónkat soha ne indítsuk be zárt garázsban!
  • Lehetőség szerint ne aludjunk gázzal vagy kerozinnal működő térfűtők közelében!
  • Vegyük komolyan a szén-monoxid-mérgezés tüneteit!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Általában felhőtlen idő várható csapadék nélkül. Az északias szél általában mérséklődik, de hazánk keleti harmadán továbbra is nagy területen élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, több fokkal alacsonyabb a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg kissé magasabb értékeket a nagyobb városokban, vízpartokon mérhetünk. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.