Ezeket érdemes betartani, mielőtt karácsonyi csomagot rendelünk

Akár távol lévő szeretteinknek küldenénk ajándékot, akár még online vásárlás előtt állunk, érdemes számolnunk azzal, hogy karácsonyhoz közeledve egyre fokozottabb lesz a csomagforgalom. Érdemes betartani az alábbi tanácsokat, hogy időben célba érjen a küldemény.

A karácsonyt megelőző négy-hat hét kiemelt, nagy küldeményforgalommal járó időszak a postai szolgáltatók számára. Annak érdekében, hogy a csomagok rendben megérkezzenek, érdemes figyelni a pontos címzésre, többlakásos társasházakban az épület, emelet és ajtószám is fontos információ – áll a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közleményében.

Azt is tanácsolják, hogy minél többen vegyék igénybe a belföldön elérhető közel kétezer csomagautomatát, illetve hasznos figyelemmel kísérni a küldemény útját az online kereskedők és a postai szolgáltatók honlapján elérhető nyomkövetés segítségével. Emellett, ha lehetőség van rá, érdemes megadnunk a címzett telefonszámát, e-mailcímét, hogy a kézbesítésről a szolgáltató értesítést tudjon neki küldeni, illetve szükség esetén fel tudja venni vele a kapcsolatot.

csomagfeladás, NMHH, posta, karácsonyi csomagfeladás
Fontos a pontos címzés! Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

Címzettként azzal segíthetjük a kézbesítő munkáját, ha a postaládán, csengőn jól olvashatóan szerepel a nevünk, valamint gondoskodunk róla, hogy a postaláda jól megközelíthető legyen.

Nem mindenhol egységes a díjazás

Csomag, levél feladása előtt célszerű tájékozódni a szolgáltatók honlapján a díjakról és feltételekről, különösen, ha valamilyen különleges kezelést igénylő (például törékeny) csomagot szeretnénk küldeni. Innen tudhatjuk meg azt is, hogy küldeményünk várhatóan mennyi idő alatt érkezik meg a címzetthez, bár a legtöbb esetben erre a szolgáltatók nem vállalnak garanciát.

Az ünnepi időszakban jelentősen megnövekedik az online vásárlások száma is. A megrendelésnél számítsunk arra, hogy a küldemények kiszállítása több időt vehet igénybe, a futárok leterheltsége várhatóan jelentős lesz. Ma már sok esetben lehetőség van arra, hogy a postai szolgáltatótól kapott előzetes értesítésben egy előre megadott linkre kattintva módosítani tudjuk a kézbesítés időpontját, helyszínét, a fizetés módját, az értesítési telefonszámot, és akár vissza is utasíthatjuk a küldemény kézbesítését. Az értesítés általában tartalmazza a nyomkövetési linket is, ahol utánanézhetünk küldeményünknek.

Elkerülhető a futárra való várakozás, ha a házhoz való kézbesítés helyett csomagunk kiszállítását csomagautomatába, csomag- vagy postapontra kérjük

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra